Nyitókép: reprofoto (Markíza)

 

Igor Matovič kormányfő volt a vendége a Markíza televízió Na telo című vasárnapi politikai vitaműsorának. Cikkünkben az egyes témakörökben kifejtett álláspontját ismertetjük.

 

A koalíción belüli állapotokról

 

Igor Matovič szerint nehéz helyzetben tudni kell, hogy kire lehet támaszkodni.

 hirdetes_810x300  

 

„Ha ez arról szól, hogy az ember azt várja, hogy a koalíciós partner mikor áll össze az ellenzékkel, annak nincs értelme. Kormányfőként célom a kormánykoalíció konszolidálása. Egymás kritikáját először a koalíciós tanácson kell megbeszélni”

 

– fogalmazott a kormányfő.

 

Mint elmondta, amikor az emberek életéről és egészségéről van szó, nincs helye az ilyen vitáknak.

 

Az iskolanyitásról

 

Ha az iskolák fenntartói eldöntik, hogy bebiztosítják a diákok tesztelését, megnyithatnak az iskolák.

 

„December 7-től átfizetjük a tesztelést és az állam is segít a szervezésben, de az ő döntésükre várunk”

 

– hangsúlyozta Matovič.

 

Igor Matovič kormányfő a Na teloban november 29-én. Kép: reprofoto (Markíza)

 

Mint elmondta, egyelőre nincs végső döntés arról, hogy milyen formában történne a tesztelés az iskolákban. Az egyik lehetséges módszer a gargalizálás, azaz az egész osztály egyetlen mintaként lenne kezelve. A gargalizálással összegyűjtött mintákat PCR tesztekkel vizsgálnák. Ha a tesztelés pozitív eredményt mutat, az egész osztály pozitívnak minősül.

 

A főügyészválasztásról

 

Megerősítette, hogy megalapozott információt kapott arról, hogy egyik kormánypárt a maffiával együttműködő ellenzékkel egyeztetett.

 

„Azért jöttünk, hogy megtisztítsuk az országot a maffiától, nem pedig azért, hogy a maffiával egyeztessünk. A főügyészválasztásra akkor kerül sor, ha egyezség születik a kormánykoalíción belül“

 

– nyomatékosította.

 

Matovič elégedett azzal, amilyen transzparens módon az előválasztás zajlott és így hét minőségi jelölt közül választhatnak, ami mindenképp jobb eredményt hozhat, mint amilyen állapotok eddig uralkodtak.

 

Focus felmérés

 

A Focus legújabb felméréséról és annak kormányfői értékeléséről ITT írtunk bővebben.

 

Focus felmérés – A Hlas és az OĽaNO az első két helyen. Az MKP tartja magát, a Most süllyed

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!