Nyitókép: teraz.sk

 

December 7-től, hétfőtől újraindulhat az oktatás az alakiskolák felső tagozataiban és a középiskolákban is. Ennek feltétele, hogy a fenntartó bevállalja az antigén alapú tesztelést.

 

A Közegészségügyi Hivatal rendelete értelmében a diák, annak egyik jogi képviselője, valamint az iskola alkalmazottai kötelesek negatív antigéntesztet vagy PCR tesztet felmutatni. A bizonylat nem lehet hét napnál régebbi.

 

A kötelező negatív teszt felmutatása nem vonatkozik azokra a személyekre, akik már átestek a COVID-19-en, és ezt igazolni is tudják, illetve akik egészségi állapota nem teszi lehetővé a tesztelést. Nem kell teszteltetnie magát annak sem, aki közép- vagy nagyfokú mentális sérüléssel rendelkezik, autista, vagy imunodecitite van.

 hirdetes_810x300  

 

Ugyanúgy felmentést kap a tesztelés alól a kemoterápia után levő beteg, illetve egyéb, speciális állapotú páciensek.

 

Érdekesség, hogy a tesztelés nem vonatkozik azokra a szociálisan hátrányos környezetben tanuló alap- és középiskolásokra sem, akik legfeljebb ötfős csoportokban, egyetlen tanár felügyelete mellett vesznek részt az oktatásban.

 

Minden iskolába belépő személynél jó, ha van okmány, mely tanúsítja, hogy vonatkozik-e rá a tesztelés, vagy sem. Ezt az igazolást az iskola ügyvivője kérheti, vagy az általa megbízott személy.

 

Azokban az iskolákban, melyek nem vállalták a tesztelést, marad az online tanítás.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.