Nyitókép: TASR/Martin Baumann

 

A Smer csúcspolitikusairól vallanak, és olyan neveket említenek, mint Robert Fico, Robert Kaliňák, Peter Kažimír és az ő jelöltjeik, például František Imrecze, Anton Stredák és Milan Grega.

 

Nobert Bödör oligarcha segítségével egy olyan közeget alakítottak ki, ahol burjánzott a bűnözés, elsősorban a korrupció. Erről nem más vallott, mint Ľudovít Makó, a Pénzügyőrség Bűnüldözési Hivatalának korábbi igazgatója.

 

„Ami a kenőpénzeket illeti, arról Noro Bödör döntött. Ő határozott arról, hogy ki mekkora összeget kap vagy nem kap”

 

 hirdetes_810x300  

– mondta Makó a nyomozóknak.

 

Makó nem az egyetlen bűnbánó, aki az együttműködés mellett döntött. A Isten malmai névre keresztelt akció után fokozatosan kezdett megeredni Bernard Slobodníknak, a NAKA gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó egység egykori vezetőjének, Ivan Bobockýnak, a NAKA rendőrének, valamint František Böhm, egykori SIS-es tagnak a nyelve.

 

Kezd egyre hosszabb lenni azoknak a smeres politikusoknak a listája, akiket az együttműködő vádlottak magukkal rántanak.

 

Robert Fico

 

Makó vallomása szerint a Bödör körül kialakult csoport 2012-ben alakult, amikor a Radičová-kormány szétesése után a Smert átvette a hatalmat. A csoportot Bödör hozta létre Tibor Gašpar akkori rendőrfőkapitánnyal. A rendőrség kulcsfontosságú pozícióiba a hozzájuk közel álló és lojális embereket ültették be. Makó szerint a csoportosulás célja az volt, hogy hatalmon tartsa a Smert és eliminiálja a politikai ellenfeleit.

 

Makó vallomására Fico nem reagált. Eddig mindössze annyit ismert be, hogy találkozott Norbert Bödör apjával, Miroslav Bödörrel, aki hivatalosan a SBS Bonul tulajdonosa. Nortbert Bödörrel kapcsolatban addig nem mondott semmit, amíg Monika Jankovská volt smeres igazságügyi államtitkár vallomásában el nem árulta, hogy két évvel ezelőtt találkozott Norbert Bödörrel, amikor az a Smer székházából távozott.

 

Robert Kaliňák

 

Tibor Gašpart 2012-ben Robert Kaliňák akkori belügyminiszter nevezte ki országos rendőrfőkapitánnyá. Gašpar ma már vizsgálati fogságban ül.

 

Makó szerint Kaliňák a Bödör-féle csoporttól kapott információkat a jelenlegi kormányfőről, Igor Matovičról. A Pénzügyőrségtől kompromittáló információkat szereztek meg Matovičcsal kapcsolatban, majd figyeltetni kezdték. Ezután felállítottak egy diagramot Matovič botlásairól.

 

 „Akármilyen nevet is mond Ľudovít Makó, hülyeség“

 

– válaszolta Kaliňák arra a kérdésre, miszerint volt-e diszkreditációs találkozója Bödörrel és Gašparral a Smer politikai ellenfeleinek ügyében.

 

Anton Stredák

 

Makó a Smer jelenlegi képviselőjéről, Anton Stredákról is említést tett akkor, amikor arról vallott, hogy a csoport miként egyezett meg az Agrárkifizető Ügynökségtől (PPA) származó dotációk kivizsgálásán.

 

A csoport a rendőrség összes felfedezéséről Stredákot akarta tájékoztatni, aki abban az időben a földművelésügyi tárca szolgálati hivatalának vezetője volt. Stredák mindezt tagadja, állítása szerint az aktákban lévő információkhoz nem volt hozzáférése.

 

Stredákot még az egykori smeres földművelésügyi miniszter, Ľubomír Jahnátek juttatta magas pozícióba, aki az idősebbik Bödörrel járt vadászni.

 

František Imrecze

 

A Pénzügyőrség igazgatói posztjába 2012-ben a Smer ültette František Imreczet. 2018-as távozásáig Fico folyamatosan az adócsalás ellen folytatott harcáért dicsérte.

 

Makót Imrecze jelölte ki a Pénzügyőrség Bűnüldözési Hivatalának igazgatójává, mégpedig – Makó vallomása alapján – Bödör és Gašpar kezdeményezésére.

 

„A találkozón Tibor Gašpar, Norbert Bödör, František Imrecze és én vettem részt. Ezen a találkozón beszéltük át a funkcióm elfoglalásával kapcsolatos dolgokat. Imrecze garanciát kapott arra, hogy a személyemet illetően Bödör és Gašpar jól választott“

 

– állítja Makó.

 

Imrecze a SME kérdéseire nem volt hajlandó válaszolni, mondván nem látta Makó vallomását.

 

Peter Kažimír

 

Makó vallomása szerint a pozíciójának elfoglalását informálisan Peter Kažimír, a Smer akkori pénzügyminisztere is jóváhagyta, holott erre semmilyen jogosultsága nem volt.

 

Kažimír – aki jelenleg a Szlovák Nemzeti Bank elnöke – állítása szerint Makóval és Imreczevel is úgy találkozott, mint a Pénzügyőrség több más vezető tisztségviselőjével.

 

Milan Grega

 

Makó Milan Gregaról is említést tett, aki a Smer kormányzása idején a Pénzügyőrség informatikai részlegét irányította.

 

Makó azt állította a nyomozóknak, hogy Grega a Pénzügyőrség épületének parkolójában 40 ezer eurós kenőpénzt ajánlott neki, ha nem vizsgálja ki az információs rendszerek vásárlása során történt korrupciót.

 

Martin Fleischer

 

Martin Fleischer 2016-ig a Pénzügyőrség gazdasági igazgatója volt, majd átment a Kaliňák vezette belügyi tárcához.

 

Makó vallomása szerint Fleischer közvetítette azt a 400 ezer eurós kenőpénzt, amellyel a telekommunikációs cégek csoportja az adócsalások vizsgálatának leállítását akarta megvenni Bödöréknél.

 

„A Bajkál utcai Towers étterembe egy sporttáskában hozta el a pénzt, amit az asztal alatt adott át nekem“

 

– mondta Makó azzal, hogy Fleischer a pénz 40 százalékát, azaz 40 ezer eurót kapott jutalomként. Fleischer jelenleg vizsgálati fogságban van.

 

Peter Žiga

 

A nyolc bűntény közül az egyik, amivel a rendőrség a Júdás akció keretén belül letartóztatott személyeket vádolja, Peter Žigát, a Smer volt gazdasági minisztert és a rokonát, Štefan Žigát is érinti.

 

Bernard Slobodník vallomása szerint Žiga is jelen volt 2016-ban annak az 50 ezer eurós kenőpénznek az elintézésénél, aminek fejében Bödörnek gondoskodnia kellett Štefan Žiga csalásainak eltussolásáról.

 

A Smerből kilépett és a Hlashoz csatlakozó Žiga elutasította Slobodník állítását.

 

SME/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.