Nyitókép: SITA

 

A kórházak és az egészségügyi dolgozók az egész járvány alatt most élik át a legnagyobb nyomást, a kilátások pedig egyáltalán nem jók. Ezekben a pillanatokban sok kórház az összeomlás szélére került. Nagy nyomás nehezedik a Regionális Közegészségügyi Hivatalokra is, amelyek a járvány kezdete óta fáradhatatlanul próbálják felkutatni a pozitívan tesztelt személyek kontaktszemélyeit – írta a karácsonyi ünnepek előtti nyílt levelében Ján Mikas tiszti főorvos.

 

„Teljes szívemből azt kívánnám, hogy lazíthassunk azokon az óvintézkedéseken és mindenütt jelen lévő utasításokon, illetve tiltásokon, amelyeket azzal az őszinte igyekezettel vezettünk be, hogy megvédjük Önöket a terjedő Covid-19 betegség tragikus következményeitől”

 

– írta Mikas, majd hozzátette: a körülmények továbbra sem engednek meg nekünk ilyen luxust.

 hirdetes_400x285  

 

A tiszti főorvos nyílt levelében a kórházak és a Regionális Közegészségügyi Hivatalok túlterheltségét emelte ki.

 

„Ha a következő napokban egyetlen új fertőzöttet sem regisztrálnánk, azt az orvosaink, nővéreink és a többi egészségügyi dolgozó még hetekig nem érezné meg. A kórházakban és a Regionális Közegészségügyi Hivatalokban a valóság sokak számára rendkívül távoli”

 

– jegyezte meg Mikas, aki rámutatott: az egészségügyi dolgozók és az epidemiológusok végtelen áldozatvállalása, kimerültsége, frusztrációja, nem egyszer kétségbeesése és dühe valós dolog. Ezért Mikas arra kéri az embereket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy az életmentés körülményei meg legyenek teremtve.

 

Fogjunk össze

 

„Mindent megteszünk azért, hogy az elrendelt intézkedésekkel megvédjük az egészségüket, és ne kelljen újabb áldozatokat hozniuk”

 

– közölte a tiszti főorvos. Azt kérte, hogy az emberek fogjanak össze.

 

„Még ha távúton is, de annál nagyobb bátorsággal. Függetlenül attól, hogy milyen a politikai meggyőződésünk és a véleményünk a járványhelyzet kezeléséről”

 

– írta Mikas.

 

A tiszti főorvos szerint az embereknek meg kell békélniük azzal, hogy a karácsonyi ünnepek, amelyeket általában a bőség, a tág családi kör, a barátok és ismerősök vidám hangulata szokott jellemezni, ebben az évben jóval szerényebbek lesznek.

 

„Nem a kijárási tilalom miatt, nem az óvintézkedések miatt, nem a határ menti területek és a vendéglátóhelyek ellenőrzése miatt, de még a szankciók miatt sem. Hanem azért, mert fontosak számunkra a hozzátartozóink, illetve azok a közösségek, amelyekben szívesen töltjük a szabadidőnket”

 

– közölte.

 

Életekről van szó

 

Mikas arra figyelmeztette az embereket, hogy tartsák tiszteletben a meglévő szabályokat, és indokolatlanul ne éljenek a kivételekkel. Megjegyezte: az embereknek nem szabadna elhagyniuk az otthonukat, és olyanokkal találkozniuk, akik nem tartoznak bele a kialakított kis csoportjukba.

 

„Kerüljük el azokat a helyeket, ahol egyszerre sok ember tartózkodik. Tudatosan kerüljük a rosszul szellőztetett helyiségeket, illetve azokat az embereket, akiken nincs szájmaszk vagy nem tartják be a szükséges távolságot egymás között. Minden tevékenységünket irányítsunk az online térbe, a találkozóinkat pedig telefonon vagy videobeszélgetések formájában intézzük”

 

– mondta Mikas. Életekről van szó – zárta le levelét.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!