Zsolt
  • HUF: 357.46
  • USD: 1.19
  • 7 °C
  • 20 °C
Belföld

Šeliga: Ha az oktatási miniszter évet ismételtetne a diákokkal, támogatnám

"Vvisszakapnák az esélyt, mely megilleti őket“ - nyilatkozta a politikus.

Nyitókép: webnoviny.sk

 

„Ha az oktatásügyi miniszter előállna azzal, hogy a gyerekek ismételjék meg a tanévet, egyáltalán nem tartanák azt elveszett évnek. Épp ellenkezőleg, visszakapnák az esélyt, mely megilleti őket“ – nyilatkozta Juraj Šeliga (Za ľudí) a parlament alelnöke, a webnoviny.sk-nak adott évértékelő interjúban.

 

Pártja kritizálta, hogy az iskolák zárva vannak a járvány alatt. A szociálisan hátrányos környezetben élő iskolásokra  Šeliga szerint ez őrült mértékben kihat.

 

Azt ugyan túlzottnak tartja, hogy egy egész generáció elveszne, de mint mondta, nem járunk messze az igazságtól. Fiatal korban ugyanis nagyon fontos a gyerekek közötti közösségi kapcsolat, kontaktus, különösen a szociálisan hátrányos helyzetű családok esetén.

 

A politikus szerint így nem tudnak szert tenni arra az alapvető tudásra, mely később egész életükben formálja a fiatalokat.

 

„Ez nagy hiba“

 

– jelentette ki, ezért akár azt is elképzelhetőnek tartaná, ha a diákok évet ismételnének, hogy visszakapják azt az esélyt, amit a koronajárvány elvett tőlük.

 

Šeliga szerint a 8-9, de akár a 12 éves gyerekek számára is sokkal jobban hiányzik ez a fajta személyes kapcsolat hiánya, mint az érettségi előtt álló 18-19 éves korosztály számára.

 

„Az érettségizők megbirkóznak ezzel, az alacsonyabb évfolyamok diákjai kevésbé,“

 

– figyelmeztetett.

 

Webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket