Nyitókép: SITA

 

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP) az elsők között oltották be a koronavírus elleni vakcinával Rudolf Schuster (86) volt szlovák államfőt.

 

A vakcinát Schusteren kívül olyan infektológusoknak adták be, akik egész életüket a hivatásuknak szentelték. Rajtuk kívül az Infektológiai és Utazási Orvostan Klinikáján dolgozó orvosnő, valamint Milan Laurenčík (SaS), a parlament alelnöke is megkapta az oltást.

 

 hirdetes_810x300  

Elsőként a 94 éves Ján Virgala, a gyermek infektológia megalapítója, a kassai gyermekkórház fertőző osztályának egykori főorvosa kapta meg a COVID-19 elleni oltást. Virgalán kívül Ivan Schréter professzor, infektológiai szakértő is megkapta a védőoltást.

 

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházba 200 darab vakcina érkezett.

 

„Az oltás ugyan önkéntes, de bízunk benne, hogy az egészségügyi dolgozók a lehető legnagyobb számban vesznek részt rajta. Az UNLP minden szükséges feltételt kialakít a nagyszabású oltás elindításához, amire az elkövetkezendő hetekben kerül sor”

 

– jelentette ki Peter Kizek, a tudományért, kutatásért és oktatásért felelős ügyvezető igazgató.

 

Zuzana Čaputová államfőt és a kormány tagjait is beoltották a koronavírus elleni vakcinával

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!