Nyitókép: istockphoto

 

A hatfős korlátozás nemcsak a beltérre, de a kültérre is vonatkozik – tájékoztatott közösségi oldalán a Szlovák Közegészségügyi Hivatal.

 

A higiénikusok által közzétett információ szerint a temetésnél, a keresztelőnél és az esküvői szertartásnál a hat főbe nem tartoztak bele azok a személyek, akik munkavégzés céljából vesznek részt a szertartáson. Ilyen például a szertartást celebráló személy, a koporsóvivő és a temetésnél asszisztáló személyek.

 

 hirdetes_810x300  

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzet nem engedélyezi a nagyobb csoportok kialakítását. A szertartáson részt vevő személyeknek be kell tartaniuk a kétméteres távolságot, kivételt képeznek a házasulandó párok és a koporsóvivők.

 

A rendelkezésben szereplő feltételek megszegéséért a tömegrendezvény, vagyis a szertartás szervezője vonható felelősségre.

 

Amennyiben feltétlenül szükséges, hogy a szertartáson hatnál több személy vegyen részt, akkor a szertartás kezdete előtt minden résztvevőnek negatív PCR- vagy antigénteszt eredményt kell felmutatnia, ami nem lehet régebbi 12 óránál. A szertartást egyúttal az illetékes Regionális Közegészségügyi Hivatalnál is jelenteni kell, legkésőbb 48 órával a kezdete előtt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!