Nyitókép: MV SR/Facebook

 

A belügyminisztérium alá tartozó pozsonyi Szent Mihály Kórházban kedden kezdetét vette a koronavírus elleni oltás. Elsőként Roman Mikulec (OĽANO) belügyminisztert oltották be. Mikulec saját példáján keresztül szeretné arra ösztönözni az embereket, hogy kapcsolódjanak be ebbe a hatásos harcba.

 

„Nagyon örülök neki, hogy élhettem a vírusellenes harc eddigi leghatékonyabb fegyverével, hiszen ez a vírus már csaknem egy éve tart minket sakkban. A saját példámon keresztül szeretném eloszlatni a kétséget azokban, akik még mindig vacillálnak azon, hogy beoltassák-e magukat”

 

– jegyezte meg a miniszter.

 hirdetes_810x300  

 

A kórház először az egészségügyi dolgozóit fogja beoltani. Ezután következnek azok, akik továbbra is készen állnak arra, hogy az élvonalban teljesítsenek szolgálatot – a rendőrök, tűzoltók, mentősök és a létfontosságú infrastruktúra dolgozói.

 

Naponta 200–250 személy beoltását tervezik, erre a célra 14 egészségügyi dolgozót jelöltek ki. A kórháznak jelenleg 3 900 darab oltóanyag áll a rendelkezésére. A többi vakcinát heti rendszerességgel fogják szállítani, az oltás pedig az egész év folyamán igényelhető lesz.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.