Nyitókép: TASR

 

A járványhelyzet Szlovákiában súlyos, ezért a rendőrség január 6-tól szigorúbb óvintézkedéseket vezetett be az ország egész területén – tájékoztatott Peter Kovařík, ideiglenes országos rendőrfőkapitány. Elmondása szerint a rendőrség Milan Lučanský volt rendőrkapitány temetésével kapcsolatban is óvintézkedéseket készít elő.

 

A Nyitrai járásban már hétfőtől (január 4.) szigorították az óvintézkedéseket, így a rendőrök a járás- és városhatárok mellett olyan helyeken is ellenőrzéseket végeznek, ahol több ember találkozhat egymással. Január 6-tól az ország egész területén szigorúbb ellenőrzéseket végez a rendőrség, szúrópróbaszerű ellenőrzésekre a vasútállomásokon és a vonatokon is lehet számítani.

 

 hirdetes_810x300  

„Felszólítom a polgárokat a szabályok betartására”

 

– jelentette ki Kovařík. Aki kivételt élvez a rendelkezések alól, annak igazolással kell rendelkeznie. Például munkába menet a dolgozók megkönnyíthetik a rendőrök munkáját azzal, ha maguknál tartják a munkáltató által kiállított igazolványt, vagy más hiteles iratot.

 

Milan Lučanský pénteki (január 8.) temetésével kapcsolatban Kovařík azt mondta, nem szeretné, ha visszaélnének az egykori rendőrfőnök emlékével.

 

„Meg vagyok győződve arról, hogy ő sem értene egyet azzal, ha olyan módon tisztelegnének az emléke előtt, ami törvénytelen”

 

– jegyezte meg.

 

Kovařík szerint a jelenlegi válságos helyzetben súlyos szabálysértésnek számít, ha valaki az óvintézkedések megszegésére buzdít. Az ideiglenes rendőrkapitány arról is tájékoztatott, hogy a rendőrség gyűlöletbeszédet kitaláló és terjesztő konkrét személyek után nyomoz.

 

A krízis kezdete óta december 31-ig 38 311 törvénysértést jegyzett a rendőrség. Az 5 396 megvizsgált esetből 2 029 esetben bizonyosodott be a karantén megszegése. 3 633 telephelyet ellenőriztek, ebből 566 szegte meg a rendelkezéseket. Az ellenőrzött 6 874 személyből 5 065-en nem tartották be a maszkviselésre vonatkozó szabályt.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.