Nyitókép forrása: körkép.sk

 

Már Pozsonyban is azonosították a koronavírus új, fertőzőbb mutációját – közölte a Facebookan Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter. A miniszter azt is elmondta, hogy az új variáns kimutatásának pontosítása érdekében új módszer kidolgozásával bízott meg egy csapatot, akik – az ő ismeretei szerint a világon először – kifejlesztettek egy új RT-PCR tesztet kifejezetten a dél-angliai mutáció felismerésére.

„Ennek a módszernek köszönhetően jóval gyorsabban tudjuk kimutatni a mintában a vírus új változatát”

 

írta Krajčí, hopzzátéve, hogy a Nagymihályi, a Nyitrai járások mintái mellett már a Pozsonyból hozott minták egy része is pozitív lett a B.1.1.7 néven emlegetett vírustörzsre (a vírus azonosításának első helyéről, a dél-angliai Kent település nyomán emlegetik Kent-variánsként is – a szerk.).

 

„Ezek az információk megerősítik azt a korábbi felvetésemet, miszerint a jóval fertőzőképesebb brit vírusvariáns már Szlovákiában van. A követekző napokban minden erőnkkel azon leszünk, hogy kiderítsük, mennyire és mely régiókban terjedt el a kórokozó. Azt feltételezem, hogy az új variáns már eljutott az ország minden szegletébe, a  régiók lezárása tehát már nem jelent megoldást. Valószínűleg inkább a régiók közti mozgást kell tovább csökkentenünk, hogy lassítsuk a terjedését  az erősen érintett régiókból a kevésbé érintett régiókba, és így időt szerezzünk”

 

 hirdetes_810x300  

magyarázta a miniszter. Kiemelte, hogy a szociális érintkezés csökkentése érdekében lokális jellegű szigorításokra kell számítani.

 

„Az ennyire agresszívan terjedő vírussal szemben az eddig használt standard intézkedések nem elégségesek, ezért a lakosság rendszeres tesztelésére is szükség lesz”

 

írta.

 

Krajčí szerint nehéz idők várnak a kórházakra. A kórházak vezetésének nehéz döntéseket kell majd hozniuk, hogy a lehető legoptimálisabb módon használják ki a rendelkezésre álló kapacitásaikat. Krajčí szerint újabb ágy-átszervezésre lesz szükség, és újabb vörösbesorolású, kizárólag covid-betegekkel foglalkozó kórházat fognak kijelölni. A szakorvosokat és nővéreket is kórházi munkavégzésre fogják, hogy ne omoljon össze az egészségügy.

 

NOVÝ VARIANT KORONAVÍRUSU SA POTVRDIL UŽ AJ V BRATISLAVE

Avizoval som, že hneď ako sa objavil nový variant koronavírusu…

Közzétette: Marek Krajčí – 2021. január 9., szombat

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!