Nyitókép: aktuality.sk

 

Nem akármilyen körülmények között zajlott az ország második leggazdagabb emberének, Jaroslav Haščáknak a letartóztatása. A Penta vezérének a cégét is átkutatták. Amit a rendőrök közben tapasztaltak, az még a sokat próbált nyomozókat is meghökkentette.

 

A Gorilla nyomozócsoport vezetője ezért beadvánnyal élt a Szlovák Ügyvédi Kamara felé, hogy vizsgálják meg Haščák feleségének, a szintén ügyvéd Valéria Haščákovának a viselkedését.

 

Az aktuality.sk értesülései szerint ugyanis a rendőröket a Penta székházának átkutatása során szándékosan lassították, akadályozták a munkavégzésben, kamerára vették az egész razziát, szóban pedig meg is fenyegették a nyomozókat, hogy 5-10 év múlva problémáik lehetnek. A nyomozó állítása szerint olyat is mondott, hogy nem szeretne most a rendőrök helyében lenni.

 hirdetes_810x300  

 

Haščák felesége nehezményezte azt is, hogy nem tudtak előre arról, hogy mi készül, ami egyben arról is tanúskodik, hogy a múltban átlagon felüli tájékoztatásban részesült a Penta a velük kapcsolatos rendőrségi ügyekről.

 

Valéria Haščáková tagadja a vádakat, és megtámadta a rendőrségi razzia jogosságát.

 

Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.