Nyitókép: TASR

 

99 százalék, hogy a gyerekek jövő héten ugyanolyan módon fognak tanulni, mint ezen a héten. Ez azt jelenti, hogy az alapiskolás és a középiskolás diákok számára továbbra is folytatódik a távoktatás, óvodába és napközibe pedig azok a gyerekek járhatnak, akiknek a szüleik kritikus infrastruktúrában dolgoznak – jelentette ki a szerdai kormányülés után Branislav Gröhling (Sas) oktatásügyi miniszter.

 

„Hivatalos információkkal holnap reggel fogok szolgálni, ugyanis néhány dolgot még meg kell beszélnem az egészségügyi miniszterrel”

 

– jelentette ki Gröhling.

 hirdetes_400x285  

 

Január 11-én mindegyik iskola áttért az online oktatásra. Az óvodák csak azon szülők gyermekeit fogadhatják, akik kritikus infrastruktúrában dolgoznak, vagy a munkájuk nem engedi az otthonról történő dolgozást. Ezeknek a szülőknek a gyermekei napközibe is járhatnak.

 

„Január 11-től 18-ig kerül kifizetésre az ápolási díj (OČR). A iskolafenntartóknak egyúttal az tanácsoljuk, hogy teszteltessék le az alkalmazottaikat, a költségeiket megtérítjük”

 

– tette hozzá a miniszter.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.