Nyitókép: reprofoto

 

Frissítve: 22.39 Vasárnap esti sajtótájékoztatójukon Igor Matovič szlovák kormányfő, Milan Krajniak szociálisügyi és Marek Krajčí egészségügyi miniszter tájékoztattak az elmúlt napok kormányülés-sorozatának keretében elfogadott új járványügyi intézkedésekről.

 

A kormányfő hangsúlyozta, hogy Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes kivételével mindenki egyetértett a tervezett intézkedésekkel. Igor Matovič elmondása szerint a tömeges, masszív tesztelés első köre feltáró jellegű lesz, amely egészen addig fog ismétlődni, amíg az adott régióban nem kerül ellenőrzés alá a járvány terjedése.

 

A kormányfő hét pontban foglalta össze, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy ellenőrzés alá kerüljön a vírus terjedése országos szinten.

 

 hirdetes_400x285  
  1. Jelentősen csökkenteni kell a halálozások számát és a kórházakra nehezedő nyomást.
  2. Minimalizálni kell a fertőzöttek számát, még mielőtt az agresszívabb brit mutáció válik uralkodóvá.
  3. Hamarabb térhessenek vissza a gyerekek az iskolákba.
  4. Minimalizálni az állam, a vállalatok és az emberek gazdasági kárát.
  5. Országos szűrőteszteléssel információkat gyűjteni a járások valódi helyzetéről.
  6. Folytatni a cégek alkalmazottainak és más mobilis személyek tesztelését.
  7. Segíteni a járásoknak gyorsabban átállni a járási szintű intézkedések alkalmazására a covid-szemafor alapján.

 

 

Marek Krajčí egészségügyi miniszter elmondta, hogy a helyzet továbbra is súlyos, a lockdownnak köszönhetően azonban némileg már javulásnak indult a helyzet és lassan lehet azon gondolkodni, hogy milyen sorrendben lazítsanak a korlátozásokon.

 

A lakosság folyamatos tesztelése holnaptól, azaz január 18-ától kezdődik és január 26-ig fog tartani. 250 mobil mintavételi helyszínen tesztelnek majd szerte az országban. Azok is igazolások is érvényesek lesznek, amelyeket a cégen belüli tesztelés keretében végeztek el. 

 

A kormány  február 7-ig meghosszabbította a kijárási tilalmat. Január 27-től csak negatív antigénteszt vagy PCR-teszt ellenében lehet közlekedni, ez érvényes lesz a természetbe járásra is. Az igazolási kötelezettség a 15-65 év közöttiek számára érvényes, a kerekesszékesek mentesülnek az előírás alól. A tesztek nem lehetnek régebbiek 7 napnál. 

 

A tesztelés után január 29-én az országot 37 rosszabb és 36 jobb helyzetben lévő járásra osztják. A rosszabb helyzetben lévőkben megismétlődik a tesztelés. Február 3-tól a rosszabb besorolású régiókban csak negatív teszt ellenében lehet munkába járni. A jobb besorolású régiókban a ma is érvényes szabályokig enyhülnek a korlátozások (értsd, a fekete besorolás helyett a piros besorolásban érvényes rendelkezések mellett). 

 

Krajčí szerint, ha a lakosság tömeges tesztelése eredményes lesz, akár a jelzettnél korábban is bevezethetik az enyhítéseket.

 

Február 8-ától Szlovákia áttér a covid-szemaforra. 

 

Milan Krajniak szociálisügyi miniszter szerint kilenc napja lesz mindenkinek arra, hogy leteszteltesse magát. Azt reméli, hogy a húsvéti ünnepeket már a családtagjainkkal tölthetjük.

 

Újságírói kérdésre válaszolva Krajčí elmondta, hogy a beoltottakat is tesztelni fogják, tekintettel arra, hogy a hatékonyság miatt szükség van a második adagra is a vakcinából, amit 28 nappal az első oltás után kapják meg az emberek. A védettség teljesen bizonyossággal csak a második adag után 14 nappal alakul ki.

 

 

Az egészségügyi miniszter szerint jó eséllyel február elején már vissza lehet engedni majd a gyerekeket az iskolába. Ha a covid-szemafor feketéről bordóra vált, akkor először az óvodások, és az alapiskolák alsó tagozatai térhetnek vissza, valamint az alapiskolák és középiskolák végzős évfolyamai. A végzősöknek viszont teszteltetni kell majd magukat.

 

Krajčí pontosította a negatív antigéntesztek  hatályát: bárki, aki a január 18-ával kezdődő héten tesztelteti magát, és negatív eredményt kap, az január 26-ától használhatja a kék papírt a napi utazáshoz, munkába járáshoz egészen február 2-ig. Február 3-tól csak a rossz besorolású járásokban van szükség új tesztre.

 

Az egészségügyi miniszter kifejtette, hogy az antigéntesztet követő napokon is meg lehet fertőződni, de az országos tesztelés célja nem arról szól, hogy valaki felmentést kapjon a korlátozások alól. A korlátozások és a kijárási tilalom marad, az országos teszteléssel az állam szeretné kiszűrni az éppen fertőző személyek 50 százalékát, jelentősen megtörve ezzel a járványgörbét.

 

Krajčí újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy ha valaki nem tesztelteti le magát, akkor is kap orvosi ellátást, az orvos nem utasíthatja el.

 

A külföldi teszteket is elfogadják a szlovákiai hatóságok.

 

A településeknek kell gondoskodniuk a teszteléssel járó egészségügyi hulladék megfelelő eltávolításáról, de a kormány anyagi keretet különít el ennek a költségnek a fedezésére.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.