Nyitókép: TASR

 

Pozsony csütörtökön indítja el azt a foglalási rendszert, melyen keresztül a tömegközlekedési járműveken kialakított mintavételi helyekre időpontot lehet foglalni. Matúš Vallo, Pozsony polgármester szerint a hétvége folyamán 33 járműben fognak tesztelni, és mintegy 28 800 regisztrált személy letesztelésére lesz kapacitásuk.

 

„Várhatóan a foglalási rendszer elindítása után gyorsan el fognak fogyni a szabad időpontok, de nincs ok a pánikra, hiszen a hétvége folyamán Pozsonyban további 250 csapat fog tesztelni előzetes regisztráció nélkül, emellett néhány drive through hely is rendelkezésre fog állni“

 

– konstatálta Vallo.

 hirdetes_810x300  

 

Néhány pozsonyi városrész szintén a napokban nyitja meg a foglalási rendszerre működő mintavételi helyeit. Vallo elmondása szerint több mintavételi hely hétfőn és kedden is nyitva lesz, hogy azok is le tudják magukat teszteltetni, akik a hétvége folyamán nem győzik.

 

 „A két hétvégi napon (szombaton és vasárnap) rendelkezésre álló kapacitások több mint 250 ezer teszt elvégzését teszik lehetővé. További több tízezret pedig a hétvége után is el tudnak végezni“

 

– mondta Vallo. A főváros csütörtökön fogja közzétenni az összes pozsonyi mintavételi hely listáját.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!