Nyitókép forrása: körkép.sk

 

A Nagyrőcei járásban az országos tesztelés során mért magas pozitivitási ráta nem annyira meglepő, ugyanakkor a valódi számok jóval magasabbak lehetnek a mértnél, az önkormányzat pedig már érzékelte a pozitív PCR- és antigéntesztek számának növekedését – nyilatkozta Ján Buchta nagyrőcei polgármester a TASR hírügynökségnek.

„Ez egyfajta ellentmondás, mert novemberben még a legalacsonyabb pozitivitási rátával rendelkező járás voltunk 0,27 százalékkal, most pedig nagyjából tízszeres növekedést tapasztalunk. Okokból több is lehet. Akár a brit mutáció, akár a marginalizált közösségek nagy száma térségünkben, amelyek mind a veszélyeztetett csoportok közé tartoznak, illetve ott vannak a külföldön dolgozók is. Nem kizárt, hogy az emberek kissé lazítottak a  higiéniai és fertőtlenítő intézkedések és a maszkviselés szabályainak betartásán”

 

fogalmazott. Mint mondta, a számok alakulása miatt országosan elrendelt szűrés nélkül a járás minden bizonnyal önként is megszervezte volna a lakosság tömeges tesztelését, ahogy más járásokban is történt az elmúlt hetekben.

 

Elmondása szerint az egyetlen pozitívum, hogy mikor az emberek megtudták, hogy a részleges eredmények szerint a Nagyrőcei járás a legrosszabb pozitivitású járások közé tartozik, még többen jöttek el tesztelni. Az önkormányzat arra számít, hogy a helyzet egy ideig még rosszabbodni fog.

 

 hirdetes_810x300  

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!