Nyitókép: TASR/AP

 

Túlságosan ambiciózusnak tűnik az Európai Unió azon igyekezete, hogy nyár végéig az európai népesség 70%-a megkapja a koronavírus elleni védőoltást. A oltóanyag késése és az egyes tagországok felkészületlensége miatt az európai népesség többsége csak őszre lesz beoltva – hívta fel figyelmet Ivan Štefanec (KDH) és Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) EP-képviselő.

 

„Úgy tűnik, hogy az európai népesség október 21-ig lesz beoltva, miközben Nagy-Britanniának július 9-ig, az USA-nak pedig augusztus 9-ig kell győznie a népesség beoltását. Attól tartok, hogy ebben az egészben nagy szerepet játszott a piac“

 

– jegyezte meg Ďuriš Nicholsonová.

 hirdetes_400x285  

 

Az SaS-es EP-képviselő arra is rámutatott, hogy az AstraZeneca nagyobb adag vakcinaellátmányt ígért Nagy-Britanniának, míg az Európai Bizottsággal kötött szerződéseket úgy értelmezte, mint szerződéseket a jövőbeli szerződésekről.

 

Emiatt az EP-képviselők azt kérték, hogy nézhessenek bele a gyógyszerészeti társaságokkal kötött szerződésekbe.

 

„Nyomást gyakorolunk az Európai Bizottságra annak érdekében, hogy a szerződéseket tegyék elérhetővé, a megegyezett vakcinamennyiségek leszállítását pedig tartsák be“

 

– tette hozzá Štefanec.

 

Ďuriš Nicholsonová szerint az oltás lassúsága nemcsak a vakcinellátástól függ, hanem az egyes országok felszereltségétől is.

 

„Szlovákiának is tudatosítania kellene, hogy az egészségügyi dolgozók megerősítésére van szükség. Némelyik tagország nagyobb mértékben nyitotta meg a határait az ukrán egészségügyi dolgozók előtt. A mi egészségügyi dolgozóinkat pedig anyagilag jelentősebben kellene támogatni“

 

– zárta le az SaS-es EP-képviselő.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!