Nyitókép: TASR/Martin Baumann

 

Elővigyázatossági okokból öngyilkossági kísérletként kezeljük Monika Jankovská ügyét – mondta a hétfői kormányülés után Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter hozzátéve, hogy a gyanúsított elmondása szerint nem volt ilyen szándéka.

 

„A gyanúsított által elmondottakból az derült ki, hogy nem állt szándékában öngyilkosságot elkövetni. Tekintettel arra, hogy az orvos által előírt gyógyszerekből nagyobb adagot vett be, a gyanúsítottnak a nyugodt alvás elérésén kívül más célja is lehetett”

 

– konstatálta Kolíková. Ezzel kapcsolatban egy bizottságot hozott létre az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) eljárásának kivizsgálására.

 hirdetes_400x285  

 

Az igazságügyi miniszter elmondása szerint Monika Jankovskának heti intervallumokban adták oda a gyógyszereit. Kolíková szerint nincs érvényben olyan szabály, miszerint a fogságban lévő személyeknek napi szinten kellene odaadni a gyógyszereiket, amelyeket az alkalmazotti kar előtt kellene bevenniük.

 

A miniszter hozzátette, azoknak a gyógyszereknek, amelyeket Jankovská szedett, még túlzott használat során sem szabadna komoly egészségkárosodást okozniuk. Kolíková elmondása szerint Jankovská jelenleg a trencséni kórházban fekszik.

 

Antidepresszánsokat vett be Jankovská, kórházba kellett szállítani

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.