Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

Igor Matovič kormányfő a Szombati dialógusok c. műsorban utalást tett arra, hogy Szlovákia tárgyalásokat folytat Oroszországgal az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina beszerzéséről.

 

 „Szívem szerint több mindent elárulnék, de ha többet akarsz elérni, akkor nem adhatod csak úgy közre az információkat“

 

– mondta a kormányfő, majd hozzátette:

 hirdetes_810x300  

 

 „Nagy dolgok történnek. Mi szemmel tartjuk a közérdeket és az emberek egészségének védelmét“

 

– mondta titokzatosan a kormányfő. Véleménye szerint jobb, ha most nem mond semmit, minthogy egy-két hét múlva azt kelljen közölnie, hogy mégsem tud jó hírekkel szolgálni.

 

Matovič elmondása szerint az orosz vakcina esetében az emberek egészségének a védelmére helyezik a hangsúlyt, és nem arra, hogy honnan származik a vakcina.

 

„Ebben az esetben nem érvényes az, hogy ha ez orosz vakcina, akkor a politikai és geopolitikai érdekeket az emberek érdekei fölé fogjuk helyezni“

 

– mondta.

 

A miniszterelnök közvetlenül megerősítette, hogy a vakcinát nálunk is gyárthatnák, hiszen ez a Szputnyik vakcina vásárlási szerződésének egyik alapvető részét képezni. Matovič azt is hozzátette, hogy ebben az esetben nem csak magunknak gyártanánk a vakcinát.

 

 „Ha minden jól megy, akkor júliusra mindenki be lehet oltva, aki szeretné magát beoltatni“

 

– mondta a kormányfő azzal, hogy ha nem lesznek betartva a szerződések, akkor az egész szeptemberre csúszhat.

 

Matovič szerint az a legfontosabb, hogy a lehető legtöbb ember beoltassa magát.

 

„Ahhoz, hogy kialakuljon a nyájimmunitás és ne kelljen szájmaszkot hordanunk, az emberek 80%-ának be kellene magát oltatnia“

 

– konstatálta.

 

HNonline.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.