Nyitókép: minv.sk
Az Összefogás sajtóközleményben reagált Jaroslav Šíp a Rozsnyói Járási Hivatal élére való kinevezésére. Mint írják, számukra elfogadhatatlan, hogy a kormány figyelmen kívül hagyva a régió érdekeit olyan jelöltet nevezett ki, aki nem rendelkezik kellő szakértelemmel, sem helyismerettel. A kabinet február 15-i dátummal nevezte ki Jaroslav Šípot, aki hivatásos katonaként szolgált a városban. 

 

“A koalíció korábban azt ígérte, a déli járásokba olyan elöljárókat nevez ki, akik beszélik, de legalább értik a magyar nyelvet. Az új elöljáróról ez nem mondható el. Az emberek elégedetlenek azzal, hogy a fejük felett döntve olyan jelöltet neveztek ki a hivatal élére, aki nem ismeri a régió specifikumait és problémáit. Minden jel szerint ez egy politikai kinevezés volt”

 

mondta Nagy György megyei képviselő, az Összefogás elnökségi tagja. 

 

Az Összefogás úgy véli, a Rozsnyói járás annak ellenére, hogy komoly ipari múltja és páratlan turisztikai látványosságai vannak, az ország legkevésbé fejlesztett régiói közé tartozik. A helyiek nagy reményekkel várták a Szoroskői alagúthoz kapcsolódó sztrádaépítést, ám azt a korábbi kormány nem tudta érdemben elindítani, a mostani pedig a prioritási sorrendje végére tette. 

 

 hirdetes_810x300  

“Ennek a régiónak ösztönzést és támogatást kell adni, ehelyett azt látjuk, hogy az államigazgatás élére is olyan embert neveznek ki, aki nincs tisztában a helyi viszonyokkal”

 

véli Nagy György. 

 

“Szakítani kell a politikai jelölések több évtizedes gyakorlatával, transzparens kiválasztási folyamat végén szakembereket kell az állami hivatalok élére állítani, akik élvezik a helyiek bizalmát. Mi a jövőben e szerint fogunk eljárni”

 

tette hozzá Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke.

 

Körkép.sk/sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!