Dél-Szlovákia és a magyarlakta területek jelenleg az ország legfertőzöttebb régiói közé tartoznak a Covid-időszakban. Az Összefogás párt ezért a napokban munkacsoportot hozott létre, melyhez szakértői szinten az MKP igen, a Most-Híd azonban nem csatlakozott.

 

A munkacsoport rendszeresen ülésezik, hogy áttekintse az aktuális járványügyi helyzetet, és megoldásokat javasoljon a központi járványügyi bizottság számára. Javaslataikat szükség szernt Gyimesi Györgyön (OĽaNO) keresztül is be tudják terjesztik a kormánykoalíció számára.

 

Három konkrét témakör

 

 hirdetes_810x300  

Mai munkatalálkozójuk eredményeiről Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke, valamint Horváth Zoltán, a dunaszerdahelyi kórház korábbi igazgatója, és Agócs Gergely, Királyrév polgármestere adott tájékoztatást.

 

Horváth Zoltán elmondta, hogy a munkacsoport három témakörben fogalmazott meg javaslatokat a déli területekről a központi hatóságok felé. Ezek elsősorban a vakcinázással, teszteléssel és a polgári fegyelmezettséggel kapcsolatosak:

 

Vakcinázás – A munkacsoport javasolja, hogy Szlovákia is próbáljon önállóbb lenni az oltóanyag beszerzésében, követve más EU-s országok példáját. Ezzel a beoltottsági ráta is növelhető lenne.

 

Üdvözölték a pedagógusok előtérbe kerülését a vakcinázás során, ugyanakkor szerintük további társadalmi csoportok esetében is indokolt lenne a kritikus infrastruktúrába való besorolás. Konkrétan az önkormányzati dolgozók, buszsofőrök, bolti eladók, oktatásügyben dolgozó egyéb munkatársak, vagy a gondozó szolgálatok munkatársai lettek említve. A munkacsoport oltási stratégia elkészítését is indokoltnak tartaná az egészségügyi tárca részéről, mely ajánlásokat fogalmazhatna meg például arra vonatkozóan, hogy mikor menjenek oltásra azok, akik már átestek a fertőzésen.

 

Horvátz Zoltán, az Összefogás egészségügyi szakértője. Kép: Archív

 

Tesztelés – Horváth Zoltán elmondta, hogy az északi járások, amelyek korábban kerültek fekete besorolásba, és estek általános tesztelés alá, jelenleg jobb számokat produkálnak. A tesztelés ezért szerinte továbbra is szükséges.

 

Központi ajánlások és állampolgári fegyelem – a munkacsoport szerint a kevesebb néha több alapon egyértelműsíteni kellene a központi előírásokat. Ezzel a sok kivétel okozta kaotikus helyzet is megelőzhető lehetne, jelenleg ugyanis a kivételek halmazában mindenki megtalálja a saját alibijét.

 

Fontos az előírások betartatása

 

Elhangzott továbbá, hogy nagyon fontos lenne az ellenőrzések fokozása is a fekete besorolású járásokban. Nagy bajok vannak ugyanis az állampolgári fegyelemmel. Horváth szorgalmazta, hogy a véges emberi erőforrások miatt kérik a kedvezőbb besorolású járásokból az emberi erőforrások átcsoportosítását a kritikus régiókba. Az Összefogás Covid-szakértői egyúttal a lakosságot is kérik, hogy vegyék fel az első hullámban tapasztalt fegyelmezettséget.

 

Agócs Gergely gyakorló polgármesterként a tesztelések fontosságára mutatott rá. Mint mondta, ezzel is a polgáraik érdekeit képviselik, tekintve, hogy a munkavállalóknak  – állami előírásként hétnapos teszttel kell rendelkezniük.

 

„Nem jó dolog, ha egyes önkormányzatok lázadozni kezdenek, hogy nem fogják a teszteléseket végezni, mivel nem az államnak tesznek ezzel keresztbe, hanem saját lakosaiknak”

 

– mondta.

 

Agócs Gergely (Összefogás), Királyrév polgármestere.

 

Nehezményezte továbbá, hogy az állam késik a tesztelési folyamatok pénzügyi fedezetével. Kérte, hogy az állam kezelje partnerként az önkormányzatokat a megelőzésnél is, megfelelő anyagi fedezet biztosításával. Ilyen lehetne például az FFP2 szájmaszk megvásárlása, vagy vitamincsomagok összeállítása a veszélyeztetett lakosság számára.

 

Enyhén javuló helyzet a magyarlakta régiókban

 

A Körkép.sk kérdésére Horváth Zoltán elmondta, hogy biztató, hogy a magyarlakta régiók a sorozatos antigéntesztelések következtében már enyhe javulást mutatnak, amit jó lenne megtartani.

 

„Ez reményt adhat arra, hogy a magyarlakta járások a feketéből átkerülhetnek a kedvezőbb besorolású járások közé”

 

– mondta.

 

Kérdésünkre, hogy állami vagy önkormányzati hatáskörben lenne-e inkább ildomos hagyni a teszteléseket, elmondta, hogy állami hatáskör esetén bizonyára hatékonyabb lehetne a kezelés, de ennek vannak kapacitásbeli korlátai is.

 

Konkrét javaslatként fogalmazódott meg, hogy más országok példája alapján iskolanyitás után legalább az iskolák tesztelései során csatasorba lehetne állítani az ország orvostanhallgatóit, akiknek már megvan a nővéri végzettségük.

 

A nyitással kapcsolatban a Covid-automata a döntő

 

Az éttermek és egyéb szolgáltatások esetleges megnyitásával kapcsolatos kérdésünkre Horváth úgy válaszolt, hogy ez immár a Covid-automata szerint történik. Mégpedig differenciáltan az egyes járásokban, attól függően, hogy hol milyen a járványhelyzet.

 

„Általános érvényű nyitásra úgy gondoljuk, hogy még nincs itt az idő. Főleg azokban a járásokban nincs, ahol rosszak a számok. Ahol kedvezőbbek, ott a nagyon megfontolt és óvatos nyitás adott. Az éttermeket a gazdaságvédelmi csomag keretében kellene kártalanítani mindenhol, ahol nem megoldható a nyitás”

 

– reagált Horváth.

 

A sajtótájékoztatóról készült, élőben rögzített videónk itt tekinthető meg:

 

 

Holnap az MKP tart sajtótájékoztatót az aktuális járványügyi helyzetről. A párt szakmai alelnöke, Farkas Iván a hétvégén arról számolt be, hogy az Érsekújvári járás polgármestereinek szombati találkozóján több járványügyi javaslat is született.

 

Az MKP szakmai alelnöke általános nyitásról ír

 

Bár Szlovákia jelenleg világelső az egy főre eső Covid-19 miatti halottak számát illetően, Farkas arról ír, hogy meg kell nyitni a gazdaságot. A járás polgármesterei által elfogadott határozatok értelmében konkrétan az éttermek, áruházak, boltok, további szolgáltatások mielőbbi megnyitását sürgeti.

 

Emellett az oktatási intézmények haladéktalan és biztonságos megnyitását is szorgalmazza, a Covid-teszteléseket pedig szeretné, ha az önkormányzatok helyett újra az állam vállalná magára.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.