Nyitókép forrása: webnvoiny.sk

 

A tavaly öngyilkosságot elkövető Milan Lučanský korábbi országos főkapitányból a politika aligha tud mártírt csinálni. A legutóbbi vallomások szerint nem csak csúszópénzt fogadott el, hanem meg is vesztegetett más rendőrtiszteket. A hírek szerint Lučanský pénzügyi ellenszolgáltatásért cserébe utasította rendőrség pénzügyi bűncselekmények részlegének vezetőjét, Bernard Slobodníkot, hogy söpörje a szőnyeg alá Štefan Hlinka egyik kínos ügyét.

 

A bíróság elutasította a Júdáš-akció keretében letartóztatott volt rendőrségi vezetők szabadlábra helyezését, az erről szóló határozat pedig tartalmazza többek között a Hlinka-ügy részleteit is. A témában először a Denník N közölt cikket.

 

Štefan Hlinka, a Szlovák Államvasút korábbi igazgatója még 2017-ben egy benzinkúton felejtett egy táskát, amelyben 300 ezer eurónyi készpénz volt. A benzinkutas értesítette a rendőrséget, akik még azelőtt kiértek, hogy Hlinka visszaérhetett volna véletlenül hátrahagyott csomagjáért. Ekkora összegű készpénz mindenképpen gyanús volt, és bár Hlinka azt állította a hatóságoknak, hogy örökségről van szó, a NAKA nyomozást indított.

 

 hirdetes_810x300  

A pénzt azonban nem sokkal később visszakapta, a nyomozás, amely azt vizsgálta, hogy nem korrupcióból származott-e az összeg (és hogy Hlinkának egyáltalán volt-e lehetősége legálisan ekkora összeget felhalmozni), nem jutott előbbre.

 

Bernard Slobodník, aki együttműködve a rendőrséggel fontos részleteket árult el a korrupt rendőrtisztek viselt dolgairól, a rendőrségnek vallomásában azt állítja, hogy a gyanúsított pénzügyeinek átvilágítását követően felszólították a közlekedési minisztériumot, hogy adják ki az összes olyan szerződést, amelyet Hlinka hagyott jóvá vagy írt alá.

 

A Kuciak-gyilkosság után nem sokkal Lučanský lett az országos rendőrfőkapitány, és kisvártatva rá is kérdezett Slobodníknál, hogy hogyan áll Hlinka ügye. Megemlítette, hogy Érsek Árpád most-hidas akkori közlekedési miniszternek nem tetszett, hogy többletmunkája van reszortjának a nyomozás. Ezután adott ötezer eurót Slobodníknak, hogy „ne csináljon felesleges felhajtást” a nagyértékű csomag ügyében.

 

Az ügy így került a süllyesztőbe. Mikor az egyik újságíró 2019 januárjában rákérdezett a nyomozás állására, azt a választ kapta, hogy nem kezdődött vádemelés, mert „nem bizonyosodott be, hogy a kérdéses összeg illegális tevékenységből származott volna”.

 

Hlinka 2008-ban került az Államvasút élére, a botrányosan túlárazott SkyToll-szerződésért felelős smeres miniszter, Ľubomír Vážny jóvoltából.

 

A Denník N felhívta a figyelmet, hogy a mostani bírósági határozatban szereplő Slobodník-vallomás még 2020 év végéből való. Lučanský pedig december 29-én kísérelt meg öngyilkosságot, amelynek következményeként egy nappal később meghalt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.