Edit
  • HUF: 349.00
  • USD: 1.18
  • 17 °C
  • 23 °C
Belföld

Bugár Béla hazudhatott Norbert Bödörrel kapcsolatban

Ha tényleg úgy van, ahogy azt Bugár próbálja beadni, az felvet bizonyos kérdéseket.

Nyitókép: pluska.sk

 

A Most-Híd előző elnökét sarokba szorították a Markíza televízióban. Mégpedig a börtönben ülő Norbert Bödörrel való viszonyát illetően.

 

Bugár Béla magyarázata nem eloszlatta, hanem megerősítette a gyanút, hogy nem egyszer, hanem többször beszélhetett a Kočnerrel is kapcsolatban álló, több súlyos korrupciós ügyben gyanúsított Smeres oligarchával.

 

Először is nézzük meg, miről van szó, majd tekintsük át, milyen magyarázattal állt elő Bugár, és végül vizsgáljuk meg, mennyire hihető mindez. A Most-Híd előző elnökének, Solymos László mostani pártelnöknek a tanácsadója ugyanis mestere a mellébeszélésnek, amikor úgy érzi, szorul a hurok.

 

Bugár és Bödör kapcsolata Makó vallomásában szerepel (az egész ügy hátteréről, illetve hogy kicsoda Ľudovít Makó, ITT írtunk bővebben.) Makó szerint Bödör többször azzal intette csendre barátait, hogy hallgassanak el, mert épp „Fikó, azaz a főnök, vagy Béla, vagy a kapitány” hívja.

 

Bugár Béla, akiről előtte már kiderült, hogy a gyilkossággal is vádolt Marian Kočnerrel való Maldív-szigeteki találkozójával kapcsolatban is ködösített (erről ITT írtunk), általában mindig csak annyit ismer el, ami a sajtóba kiszivárog.

 

A Markízában most is csak annyit jegyzett meg, hogy lehetséges, hogy ő hívta Bödört, de csak egyszer, egyetlenegyszer.

 

Namármost, ha ez tényleg így lenne, ahogy a szlovák-magyar vegyespárt jelenlegi elnökének, Solymosnak a tanácsadója mondja, az felvet bizonyos kérdéseket.

 

Éspedig:

 

Honnan és miért volt meg a telefonszáma Bugárnak Norbert Bödörre, ha személyesen nem ismerte, soha nem beszéltek, és életében egyszer hívta csak telefonon?

 

Honnan tudta maga Bödör, amikor csörgött a telefonja, hogy Bugár Béla hívja őt?

 

Akit az ember nem ismer, és életében nem beszéltek, annak általában a telefonszáma sincs meg. Így ha csörög a mobil, legfeljebb egy számára ismeretlen telefonszámot lát.

 

Bugár tehát nagy valószínűséggel hazudott a Bödörrel való kapcsolatát illetően.

 

Körkép.sk/KT

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 51 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Lebo Bugár
2021. feb. 20. 21:58

Nincs ebben semmi meglepö. BB akkor is hazudik, amikor kérdez.

    Fehér István
    2021. feb. 20. 23:50

    Pontosan ezt akartam leírni!

bel
2021. feb. 21. 00:26

A Na telo plusz tv műsorban hülyévé akarta tenni. Dankoval együtt a riportert, de aztán fordítva sikeredett

varga lajos
2021. feb. 21. 07:51

Kár a papírt és a tintát pazarolni, mert akit érdekelt, ill. még mindig érdekel ez a trágyadomb, azoknak ez a hír nem mond semmit. aki meg embernek tarja magát az tudja jól, hogy BB ide, vagy oda, de a trágyaszag az marad, jobb eseben nem erősödik, de akkor is okosabb felszerelkezni valamilyen védőeszközzel, ha nem akar megfulladni.

Attila Sz
2021. feb. 21. 22:38

Béla Béla... Látod ebben a"Bodor-os"tortenetedben is mint anno a Maldív szigetek-i Kocner-os "véletlen" talalkozas tortenetedben is HAZUDTAL!!!Mindig ezt csináltad Hazudtal és Loptál!Mindegy, hogy szemelyedben az ex pártelnök vagy a mostani új elnök Solymos(akit a NAKA Mult7en vitt be kihallgatásra!), szóval ti MOST-HID-asok(áll Magyarok) egy kaptafa vagytok-korrupt rabló banda vagytok! És az ilyenekkel állt össze az MKP! Gratulálok Forró elnök úr! Ezutan nem is csoda, hogy többet nem akarok MKP-s lenni!

Bendegúz Ábrahám
2021. feb. 22. 22:05

Feri tündöklése, nagyösszefoglaló: https://888.hu/gazemberek/jon-jon-jon-megjelent-a-gyurcsany-osszes-4300692/

B, Gy.
2021. feb. 23. 15:31

Az a kerdes mit igert ez a rablo banda azMKP-nak, hogy kepesek osszeallni veluk, talan van terkepuk egy titkos kincsesszigethez .

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket