Csongor
  • HUF: 359.31
  • USD: 1.20
  • 3 °C
  • 13 °C
Belföld

A kormány elfogadta az állampolgársági törvény módosítását – magyar szempontból nincs áttörés

A reciprocitás elve nem érvényesül, a kérdésben a felvidéki magyaroknak ígért "semmit" következetesen megtartották

Nyitókép forrása: cas.sk

 

A kormány elfogadta az OĽANO által vezetett belügyminisztérium műhelyéből származó állampolgársági törvény módosítást, amely bizonyos esetekben megakadályozza a szlovák állampolgárság elvesztését egy másik ország állampolgárságának megszerzése esetén. A dolog azonban a felvidéki magyarság szempontjából sok újat nem hoz, a kormány elsősorban a külföldön életvitelszerűen élőknek kedvezett, illetve azoknak, akiknek van bejelentett lakhelye az adott másik ország területén. Tény, hogy ennél többet a kormányprogramban sem ígértek.

 

Az MKP továbbra is napirenden kívánja tartani a kettős állampolgárság kérdését

 

A módosítás értelmében szlovák állampolgárságot kaphatnak azok, akik korábban saját kérésükre lemondtak róla, illetve azok is, akik valamely (szőlő, nagyszülő, dédszülő) felmenője szerint szlovák származású.

 

Nem vesztenék el szlovák állampolgárságukat azok, akik másik ország állampolgárságát házasság, születés útján kapta meg, illetve azt kisorú gyermek kapja meg. Nem vesztik el szlovák útlevelüket azok sem, akik az adott másik országban legalább öt éve rendelkeznek bejelentett, állandó vagy nyilvántartott lakhellyel. A módosítás szerint az a kiskorú sem veszítheti el szlovák állampolgárságát, akinek szülője szlovák állampolgár marad.

 

Király Zsolt: Berényi még Matovič tanácsadója?

 

Jelenlegi vagy volt cseh állampolgároknak az új verzió szerint már nem kell majd igazolniuk a szlovák állampolgárság megszerzéséhez, hogy bírják a szlovák nyelvet. A nyelvi kivétel a 65 év felettiekre is vonatkozik.

 

A szlovák állampolgársági törvényt 2010-ben vezette be az I. Fico-kormány a magyar kedvezményes honosítási törvényre reagálva, hogy megakadályozza a felvidéki magyarok tömeges állampolgársági igénylését. Az azóta eltelt időben 3500 ember veszítette el szlovák útlevelét a törvény miatt, többségük nem magyar. A törvény alapvetően alkotmányellenes, hiszen a szlovák alkotmány egyértelműen kimondja, hogy szlovák állampolgártól nem lehet elvenni az állampolgárságát, csak önként lemondhat róla. Az Alkotmánybíróság azonban – nyilvánvaló politikai nyomásra – nemes egyszerűséggel úgy döntött, nem tudja megállapítani, hogy a törvény alkotmányellenes-e vagy sem.

 

A Matovič-kormány a kormányprogramban a fentieknél nem vállalt többet, így meglepetés valójában történt. A 2020-as választások előtti időszakban a mai kormánypártok politikusaitól többször lehetett olyan véleményeket hallani, hogy az állampolgársági törvény magyarokra hátrányos részét azért kell fenntartani, mert a magyar honosítással választási jog is jár, a döntéshozók pedig attól félnek, egy másik ország választási kampánya politikai problémákat okozhat Szlovákiában.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Zoltan
2021. feb. 24. 10:51

Hol adtak valakinek valamit csak ugy hogy olbetett kezel ull.

JAROSS ANDOR
2021. feb. 24. 12:26

Tessék! Ezért biztos érdemes volt a "magyarbarát" szlovák pártokat turbózni akár itt, a korképen is. Értse már meg végre mindenki: soha semelyik szlovák párt nem fog a magyaroknak semmilyen komoly engedményt, jogot adni!!! Ezekért, mármint a plussz jogokért, az önrendelkezésért közdeni kell - nem jár automatikusan ingyen. Igazából, ha van egy kis önkritikánk, miért is adnák, hisz nekik a jelenlegi helyzet tökéletesen megfelel. A magyar fogy, és bizony eljön az idő, amiikor már nem lesz magyar kérdés.

    Bendegúz Ábrahám
    2021. feb. 24. 22:18

    Gyáva népnek nincs hazája...-már elég régi mondás, de még mindig nem tanultunk belőle.

Zoltan
2021. feb. 24. 12:57

Pontosan csinalnak par emlekmuvet hogy valaha itt elt par magyar es game over.

B, Gy.
2021. feb. 24. 13:37

Lepten nyomon bebizonyitjak a szlovakok mennyire nem kell rajuk szavazni hisz ellenunk dolgoznak csak a hulyek nem latjak.

lofasz joska
2021. feb. 25. 05:39

Dedszulo? LOL! Nem is volt olyan, hogy szlovak meg ketszaz eve... semmibol kitalalt bena, korrupt jatekorszag, ami sehova sem tart.

Attila Sz
2021. feb. 25. 07:59

És ilyenkor hol van Berényi József?Mert ugye Berényi úr az aki fizetett nemzetiségi tanácsadó funkciót tölt be Matovic miszterelnok úrnal!Csak úgy hagyta, hogy ezt kormanyulesen elfogadjak?Gondolom Berényi másról ad tanacsot(kavezgatas közben) Matovicnak, nem egy ilyen "kis jelentéktelen Magyarellenes törvényről".

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket