Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

Igor Matovič (OĽANO) kormányfő a „legkevésbé sem szándékozik elmozdítani” posztjáról Marek Krajčí egészségügyi minisztert. A miniszterelnök erről szerda esti rövid sajtótájékoztatóján beszélt. A kormányban ismét feszültté vált a hangulat, miután Richard Sulík (SaS) – míg Matovič és Krajčí a tudományos kerekasztal-találkozón vett részt a járványszakértőkkel – a sajtón keresztül távozásra szólította fel az egészségügyi minisztert, és őt tette felelőssé az eddigi halálos áldozatokért. A kormányfő szerint Sulíknak nincs erkölcsi joga kritizálni Krajčít.

 

Matovič szerint „gyerekes, rossz vicc”, hogy az a Richard Sulík ajánlkozik egészségügyi miniszternek, aki december közepén még az éttermek és kocsmák megnyitása mellett érvelt.

 

A kormányfő szerint Sulík jóval több felelősséget visel az eddigi halálesetekért, mert viselkedésével elbagatellizálta a járványellenes intézkedéseket. Matovič ismét felrótta Sulíknak, hogy nem szerezte be időben a teszteléshez szükséges antigénteszteket.

 

 hirdetes_810x300  

A Za ľudíból érkező, Krajčí  leváltását követelő hangok kapcsán Matovič azt mondta, hogy ott többen is egészségügyi miniszterek akartak lenni, de mivel ez nem sikerült nekik, rá akarják Krajčíra húzni a vizes lepedőt.

 

Matovič azt is elmondta, hogy a második napja tartó, a tudományos világ több szakértőjével folytatott kerekasztal-találkozó holnap (csütörtökön) is folytatódni fog, majd a kormány tagjai is csatlakoznak, hogy megismerkedjenek a szakértők következtetéseivel és ajánlásaival, a nyilvánosság pedig várhatóan pénteken kap majd részletes információt arról, mire számítson a következő napokban és hetekben.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!