Nyitókép: iStockphoto

 

Az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) nyilvántartásba vette az első olyan személyt, aki a büntetés-végrehajtási intézményben halt meg koronavírus-fertőzésben.

 

A TvNoviny.sk információ szerint az elhunyt nem más, mint az „Állattenyésztő” akció egyik gyanúsítottja, Ľubomír Krivočenko jogász. Krivočenko múlt év áprilistól volt előzetes letartóztatásban.

 

 hirdetes_810x300  

A halálhírt Mária Kolíková igazságügyi miniszter (Za ľudí) is megerősítette.

 

„Amint kiderült, hogy a gyanúsított fertőzött, ambuláns ellátásban részesítették, és amikor az állapota rosszabbra fordult, egy pozsonyi kórházban kivizsgálták, onnan pedig Trencsénbe szállították”

 

– mondta Kolíková.

 

A beteg hat nap után elhunyt a fertőzésbe. Kolíková tájékoztatása szerint a betegnek nem sikerült olyan ágyat találni neki, amely lélegeztetőgéppel rendelkezett volna.

 

 „A jelenlegi adatok szerint a büntetés-végrehajtási intézmények alkalmazottai közül 186-an, a fogva tartottak közül 471-en fertőzöttek”

 

– tájékoztatott Kolíková, aki hozzátette, mindig máshol van járványgóc, legutóbb Illaván volt.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!