Nyitókép forrása: reprofotó

 

Bocsánatkérdésre szólította fel Martin Klus (SaS) külügyi államtitkárt Forró Krisztián MKP-elnök, Berényi József az MKP általános alelnöke és Gyimesi György a legnagyobb kormánypárt, az OĽANO parlamenti képviselője. Hétfőn közös sajtótájékoztatójukon a kettős állampolgárságról és a magyar külügyminiszter komáromi látogatásáról is beszéltek.

 

Forró Krisztián MKP-elnök elmondta, hogy a kormánynak a jelenlegi helyzetben az emberi életek megmentésével kellene foglalkoznia, nem a kormány átszervezésével, politikai pozíciók újraosztásával. Forró tűrhetetlennek nevezte, hogy a külügyminisztérium második embere, a külügyi államtitkár biztonsági kockázatnak nevezze  a magyar közösséget.

 

Gyimesi György leszögezte, hogy Szijjártó Péter és az ő találkozója miatti politikai támadás illetve a kettős állampolgárság kérdésének kiélezése nem a magyar közösség ellen irányult, hanem elsősorban Matovič kormányfő és az OĽANO ellen. Mint mondta, a külügyminiszter, hogy elterelje a figyelmet arról a hibáról, hogy kritizálta a kormányfő az orosz vakcina megvásárlása miatt, előhúzta a magyarkártyát. Elutasította a vádakat, miszerint Ivan Korčok tudta nélkül találkozott volna Szijjártóval.

 

 hirdetes_810x300  

Frissítve: Korčok időközben Berényi unszolására legalább a lélegeztetőgépeket megköszönte.

 

Korčok köszönetet mondott a magyaroknak

 

Berényi József a kettős állampolgárság ellehetetlenítésének kérdéséről beszélt. Mint mondta, az elmúlt tíz évben a szlovák állampolgársági törvény módosítására tett lépések egyike sem volt sikeres, beleértve az alkotmánybírósági beadványt is. Hangsúlyozta, a kormányprogram tartalma miatt ebben a választási ciklusban ez a kérdése aligha fog megvalósulni. Mindezek ellenére továbbra is beadványokon fog dolgozni az MKP-t, és támogatni fog minden olyan szlovákiai parlamenti képviselőt, akik megpróbálják azokat átvinni a törvényhozáson. Nem zárta ki, hogy levélben felkérik Zuzana Čaputová államfőt arra, hogy ne írja alá az új állampolgársági törvénymódosítást.

 

A sajtótájékoztató felvétele itt visszanézhető:

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 11 olvasónak tetszik ez a cikk.