Nyitókép: HN/Peter Mayer

 

Amennyiben Szlovákia ki akar kerülni a jelenlegi társadalmi és járványügyi helyzetből, akkor világosan nevén kell nevezni a problémákat, nem egymást kell hibáztatni, hanem dolgozni kell a megoldásokon és vissza kell állítani az embereknek a járványellenes óvintézkedésekbe vetett bizalmát – vélekedett Iveta Radičová szociológus, volt kormányfő, aki egyúttal hangsúlyozta a lakossággal folytatott világos, érthető és tisztességes kommunikáció fontosságát.

 

„Ha arról beszélünk, hogy tavaly 4,6 milliárd eurót költöttünk a járvány okozta problémák megoldására, akkor az nagyon magas összegnek tűnik. De ha egyúttal azt is konstatáljuk, hogy ezek a megoldások nem vezettek pozitív eredményekhez, akkor meg kell egyezni abban, hogy hol van a probléma, közös megoldásokat kell keresni, a polgárokkal pedig elsősorban úgy kell kommunikálni, mint a felnőttekkel– világosan, érthetően, tisztességesen“

 

– mondta Radičová, aki az értelmetlen veszekedések és konfliktusok befejezését kérte, hozzátéve: a múltból okulva is láthatjuk, hogy nem vezetnek semmi jóra.

 hirdetes_810x300  

 

Elmondása szerint a megoldáshoz vezető út nem a bűnösök kereséséről és a vádaskodásról szól, hanem arról, hogy mindannyian elismerjük a probléma létezését, és közvetlenül, nyíltan meg is nevezzük azt.

 

Radičová meggyőződése szerint a két fő probléma megoldása azonnali javulást hozna magával. Az egyik ilyen probléma a vírus terjedésének megakadályozása, amellyel kapcsolatban a tudósok javaslata már az asztalra került. A rendelkezések betartását azonban nemcsak ellenőrzésekkel és szankciókkal kellene biztosítani, hanem előnyökkel is, amelynek köszönhetően visszatérne az embereknek a kormány rendelkezéseibe vetett hite.

 

A volt kormányfő szerint az ország nemcsak járványkezelésben mondott csődöt, hanem annak összes következményét illetően is. Radičová rámutatott azokra a tudósokra, akik járványhelyzethez való hozzáállás módosítását sürgetik, és az észszerű, világos, az emberek támogatásával megvalósítható rendelkezések fontosságát hangsúlyozzák.

 

„A hibák markánsak és jól láthatóak“

 

– kontatálta Radičová.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.