Nyitókép: teraz.sk

 

Az OĽaNO nem zárja le a tárgyalásokat a kormány rekonstrukciójáról a négyes koalícióban. Ugyanakkor felszólítja az SaS képviselőit, hogy ne verjék szét a kormányt és ne támasszanak folyton új nyilvános ultimátumszerű követeléseket. Mindezt szerdai állásfoglalásában tette közzé a legerősebb kormánypárt.

 

Eszerint az OĽaNO március 23-án is folytatta a tárgyalásokat az SaS-szel, melynek pártelnöke, Richard Sulík a tárgyaláson mint kulcsfontosságú és alapvető követelést, leszögezte, hogy ő maga maradjon továbbra is a gazdasági miniszter az átalakított kormányban abban az esetben, ha Igor Matovič jelenlegi kormányfő is a kormány tagja lesz.

 

Az OĽaNO aláhúzta, hogy semmilyen miniszteri székhez kötött személyi érdek sem állhat a polgárok érdekei felett.

 

 hirdetes_810x300  

Az elmúlt napokban már lemondott Richard Sulík gazdasági miniszter, Mária Kolíková igazságügyi miniszter (mindkettőjük távozását az OĽaNO támasztotta feltételként – a szerk. megj.), Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter és Ivan Korčok külügyminiszter (ők Sulík korábbi ultimátuma miatt mondtak le, melynek alapja, hogy március 24-ig távoznia kell a kormányfőnek, másképp az SaS kilép a koalícióból – a szerk. megj.).

 

Boris Kollár házelnök előrevetítette, hogy ha március végéig nem oldódik meg a kormányválság, akkor kiírja az előrehozott választásokat, melyet elvileg egyik kormánypárt sem szeretne. Zuzana Čaputová államfő látványosan a liberálisok oldalán áll, szerdán távozásra szólította fel a kormányfőt, miközben a távozó minisztereket a „legjobbak”-ként jellemezte.

 

Kormányválság – Ma lejár a határidő. Ez a Matovič-kormány utolsó napja?

 

Érdekességként: Sulík hetek óta folyamatosan követeléseket fogalmaz meg a legnagyobb kormánypárttal szemben. Először Marek Krajčí egészségügyi miniszter távozását követelte, majd mikor ez megtörtént, már a kormányfő távozását fogalmazta meg a kormányban maradásának feltételeként. Az egyik vasárnapi vitaműsorban elmondta, hogy nem zavarná és elfogadná, hogy Matovič egyszerű miniszterként a kormányban maradjon. Mikor az OĽaNO követelésként támasztotta Sulík végleges távozását a kormányból, cserébe megígérte Matovič kormányfői posztról való lemondását, akkor már Sulík nem tudta elfogadni, hogy a mostani kormányfő tagja legyen a következő kormánynak, míg ő kimarad a „buliból”. Nyilatkozataiban ráadásul bármilyen miniszteri feladatra alkalmatlannak titulálta a legerősebb kormánypárt elnökét. Sulík jelenleg kitart amellett, hogy ha Matovič miniszter lesz, akkor ő is meg akarja tartani eddigi minisztériumát, ahogy nem hajlandó pártja lemondani arról a plusz 1 minisztériumról sem, melyet az OĽaNO a választások után átengedett a liberálisoknak.

 

teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.