Nyitókép forrása: etrend.sk

 

Az ellenzéki Smer a petíciós bizottság adataira hivatkozva azt állítja, hogy már 400 aláírást gyűjtöttek össze annak a referendumnak a kezdeményezése céljából, amely előrehozott választásokat eszközölhetne ki. Robert Fico, a 2020-as választások után ellenzékbe szorult Smer elnöke korábban jelezte, hogy a húsvéti ünnepek után összeül a petíciós bizottság, hogy megállapodjon a további lépésekről.

 

Fico azt akarja, hogy 500 ezer aláírás előtt ne álljanak meg, mert meg van róla győződve, hogy Zuzana Čaputová államfő az Alkotmánybírósággal vizsgáltatná felül a referendum jogosságát.

 

Az aláírásgyűjtést a Smer és a Hlas kezdeményezte, majd csatlakozott hozzá a parlamenten kívül Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is. A kezdeményezést a Smer mellett nem először állást foglaló Szakszervezetek Konföderációja is támogatta. A referendum arra kérdezne rá, hogy a lakosság akarja-e Szlovákia nyolcadik választási ciklusának lerövidítését úgy, hogy a referendum eredménynek kihirdetésétől számított 180 napon belül megtartsák az előrehozott választásokat.

 

 hirdetes_810x300  

A népszavazás kiírásához legalább 350 ezer hiteles aláírásra van szükség. Sokan kétségbe vonják egy ilyen referendum alkotmányosságát, tekintve, hogy a mandátum megszerzése minden parlamenti képviselő esetében négy évre szól, és elvileg csak akkor rövidülhet le a választási időszak, ha a parlament erről három ötödös többséggel dönt. Mária Kolíková igazságügyi miniszter szerint a kezdeményezés alkotmányjogi kétségeit az is mutatja, hogy ha le lehetne rövidíteni a választási időszakot egy referendummal, akkor elvileg meg is lehetne hosszabbítani és ez teljesen szembe megy  szlovák alaptörvénnyel.

 

Szlovákiában többször tartottak már népszavazást, de csak egyetlen egy alkalommal érte el az érvényességi küszöbnek számító 50 százalékos részvételi határt – akkor Szlovákia uniós csatlakozásáról kellett véleményt nyilvánítania az urnákhoz járulóknak.

 

Körkép.sk, Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!