Nyitókép: Körkép.sk

 

A Most-Híd nekiment az Orbán Viktor által is legitimált Gyimesinek a Szövetség nevében. Az Összefogásnak nem tetszik, az MKP megkerülte a válaszadást.

 

Még meg sem alakult hivatalosan a Szövetség, de már gondok mutatkoznak a gyűjtőpárt napi működésében. Mégpedig elsősorban a kommunikációt illetően.

 

Naiv MKP és Összefogás

 hirdetes_810x300  

 

Míg ugyanis az MKP és az Összefogás naivan úgy gondolja, hogy a különböző értékrendbeli különbségek jól megférnek majd egymás mellett a Szövetségben, mi több, egymást erősíthetik majd, a Most-Híd ezzel ellentétesen cselekszik. A vegyespárt ugyanis láthatóan úgy gondolja, hogy ők maguk a Szövetség. A Most-Híd dacára a legutolsó felmérésen mért 0,8 százalékos népszerűségének úgy látja, hogy joga van a másik két párt nevében is nyilatkozni.

 

Ezt teszi Solymos László és Bugár Béla, és melléjük sorakozott fel immár Rigó Konrád is. Rigót a legutóbbi megyei választásokról is jól ismerhetjük, amikor nem éppen a legkorrektebb, gyakran hazug kampányt folytatott Berényi József, az MKP megyefőnök-jelöltje ellen.

 

Rigó szerint a Most-Híd maga a Szövetség

 

Rigó két napja, április 14-én saját maga, a Most-Híd és a Szövetség nevében is fogalmazva azt írta saját közösségi oldalán, hogy nem a Gyimesi György féle utat kívánják folytatni. Mindezt annak apropóján, hogy az utóbbi időben az SaS és politikusai, Korčok külügyminiszter és Martin Klus soviniszta, magyarellenes megnyilvánulásai miatt ismét feszültség alakult ki a szlovák-magyar kapcsolatokban.

 

Rigó Konrád: A Most-Híd és a Szövetség nem a Gyimesi féle utat választja

 

A Körkép.sk Rigó szavai után kíváncsi volt az MKP és az Összefogás reakciójára is. Magyarán, mennyire elfogadható számukra, hogy a Most-Híd és annak politikusa a Szövetség egészének a nevében utasította el a Gyimesi György által képviselt nemezti-konzervatív, a magyar érdekek melletti következetes kiállást jelentő politikát.

 

Összefogás: Rigó véleménye nem a Szövetség véleménye

 

Az Összefogás elnöke, Mózes Szabolcs Rigó szavaitól elhatárolódva azt nyilatkozta hírportálunknak, hogy

 

„a hivatkozott vélemény Rigó Konrád FB-posztja volt, nem pedig az alakuló Szövetség közös állásfoglalása.“

 

Magyarán, Rigó szavai nem tekinthetők a három párt közös álláspontjának. Mózes ugyanakkor sietett leszögezni azt is, hogy a Szövetség egy nyitott gyűjtőpárt, amelyben mindenkinek helye van, aki a magyarságért tenni akar és együtt tud működni a többiekkel.

 

„Az Összefogás platformja a nyitottság és az eltérő vélemények toleranciájának letéteményese lesz, mivel célunk a megújulás és a magasabb szintű szakmai érdekképviselet“

 

– tette hozzá a Körkép.sk kérdésére Mózes.

 

Az MKP megkerülte a válaszadást

 

Az MKP nevében Králik Róbert szóvivő kérdésünket megkerülő válaszában úgy nyilatkozott, hogy biztosítaniuk kell, hogy az elvi különbségek ne feszítsék szét a nehezen kimunkált egységet.

 

„Ami összeköt minket, az a nemzeti identitásunk és a szülőföldünk szeretete. Ez kellően erős kapocs ahhoz, hogy a kisebb nézetkülönbségeken felül tudjunk emelkedni“

 

–  reagált megkeresésünkre az MKP. A szóvivő ugyanakkor nem kívánt válaszolni kérdésünkre, hogy mennyire felel meg számukra, hogy Rigó az ő nevükben is elutasította a Gyimesi-féle politikát.

 

Hogy látják maguk a választók?

 

Hogy mit gondolnak minderről olvasóink, akik egyúttal a Szövetség választói is, az alábbi felméréseinkből világosan kitűnik.

 

Gyimesi György féle nemzeti-konzervatív, vagy a Most-Híd jellemezte vegyes ideológiát szeretnél látni a Szövetség részéről?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Milyen értékrendű magyar politizálást szeretnél?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Kérdés, mennyire lehet működőképes ezek után a Szövetség, ha azt értékrendileg és ideológiailag ennyire különböző különböző pártok alkotják, melyek közül a Most-Híd ha úgy tartja jónak, a Szövetség egészének nevében is nyilatkozik. Az 50 százalékos súlyú MKP, és a 25 százalékos súlyú Összefogás kárára.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 29 olvasónak tetszik ez a cikk.