Nyitókép: minv.sk

 

Bár napközben meghirdette a szokásos keddi sajtótájékoztatót, végül szerdára halasztotta azt a szlovák Egészségügyi Minisztérium. Ahogy azt megszokhattuk, az egészségügyi tárca vezetője keddenként szokta ismertetni a következő hét hétfőjétől érvényes szabályokat, a Covid-automata és a Covid-szemafor új besorolásait. Korábban a pandémia bizottság és a szakértők konzíliuma áttárgyalta a covid-automata esetleges enyhítését és annak formáit, ahogy a tesztelési stratégia megváltoztatását is. Erről még múlt héten tárgyalt a kormány, a jelek szerint azonban még további megerősítésre lehet szükség.

 

Szlovákiában jelenleg a számok szerint visszavonulófélben van a járvány terjedése. Folyamatosan csökken a napi új esetszámok és a kórházban ápoltak száma is, bár ez utóbbinál még mindig nagyon magas számról beszélünk, nem beszélve az elhalálozásokról. A múlt héten ismertetett számok alapján az ország már nem fekete, hanem bordó besorolásban van, miközben járási szinten sincs ún. fekete járás sem. Ján Mikas országos tisztifőorvos hétfőn arról tájékoztatott, hogy szerencsére nem következett be romlás húsvét után a járványügyi helyzetben, bár nagyon tartottak tőle.

 

Körkép.sk

 hirdetes_810x300  
Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.