Nyitókép: archív

 

Március 31-én befejeződött az elektronikus népszámlálás első fázisa, mely során a lakosság 86%-át sikerült megszámolni (4 844 007 fő). Ez azt jelenti, hogy a népszámlálás második fázisában, amely ezúttal már asszisztált formában zajlik, a lakosság 14%-át kell megszámolni.

 

A Statisztikai Hivatal április 20-ai sajtótájékoztatójából az is kiderült, hogy Szlovákiában május 3. és június 13. között valósul meg az asszisztált népszámlálás. Az időpontot a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala is jóváhagyta.

 

 hirdetes_400x285  

Népszámlálás 2021: Léva, Érsekújvár jól, Komárom, Gúta, Szepsi, Rimaszombat átlagon alul szerepelt (Online eredmény)

 

Az asszisztált népszámlálás kétféleképpen valósul meg

 

Az asszisztált népszámlálás elsősorban azon lakosok számára szól, akik saját maguk, illetve a hozzátartozójuk segítségével sem tudtak bekapcsolódni a népszámlálásba. Elsősorban az idősebb lakosokról, a digitálisan kirekesztett lakosokról és a marginalizált közösségek lakosairól van szó.

 

Az asszisztált népszámlálás hat hétig tart, és legkésőbb október 31-ig be kell fejeződnie, amennyiben ezt a tervet nem húzza keresztül a járványhelyzet.

 

Azok a lakosok, akik szeretnének élni az asszisztált népszámlálás lehetőségével, kétféleképpen tehetik meg. Vagy meglátogatják a településen létrehozott információs központot, ahol az asszisztens segítségével kitöltik a népszámlálási ívet, vagy az erre a célra létrehozott telefonvonalakon kérnek segítséget, és egy megbeszélt időpontban meglátogatja őket a hivatal munkatársa, aki segít az ív kitöltésében.

 

Népszámlálás: Saját nemtörődömségünknek is köszönhetjük majd a magyarok számarányának csökkenését

 

Dokumentumfilm is készült

 

A Statisztikai Hivatal a kulturális minisztériummal és a kormánnyal együttműködve kampányt is indított, melynek célja a romák és a nemzeti közösségek megszólítása.

 

Jasmína Stauder, a 2021-es népszámlálás szóvivőjének tájékoztatása szerint a kampány egyik legmeghatározóbb tevékenysége közé annak a 15 perces dokumentumfilmnek (Nem félek elmondani, hogy ki vagyok) az elkészítése tartozik, amelyet az asszisztált népszámlálás elindítása után az RTVS fog sugározni.

 

A dokumentumfilmmel arra szeretnék felhívni a lakosok figyelmét, hogy ne féljenek bevallani a nemzetiségüket, támogassák az ország sokszínűségét, a kultúrájukat és az örökségüket. A dokumentumfilmmel egyúttal azt szeretnék hangsúlyozni, hogy a nemzeti közösségeknek nem származik hátrányuk abból, ha megjelölik anyanyelvüket, illetve azt, hogy melyik nemzetiséghez tartoznak.

 

A dokumentumfilmben Zuzana Čaputová államfő mellett szerepel a Szlovák Tudományos Akadémia történésze, Ľudmila Ivančíková, a Statisztikai Hivatal munkatársa, a kulturális tárca államtitkára és a kisebbségi kormánybiztosok.

 

A dokumentumfilm célja, hogy garanciát biztosítson a nemzeti közösségeknek arra, hogy bármilyen nemzetiségűek is, vallják be, mert csak ezzel tudják fejleszteni a kultúrájukat és az ország sokszínűségét.

 

Az asszisztált népszámlálással az első fázisban gyengén teljesítő magyarlakta települések második esélyt kapnak arra, hogy javítsanak az eddigi eredményeiken.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!