Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

Továbbra is fennáll a feszült viszony az SaS külügyi államtitkára, Martin Klus és Gyimesi György között. Gyimesi a Hospodárske Noviny online televíziós műsorában elmondta, hogy már beszélt Klusszal annak érdekében, hogy vitájukat mentesítsék a személyeskedésektől. Cáfolta azt a feltételezést, hogy elnézést kért volna korábbi kijelentései miatt Klustól – ő korábban úgy nyilatkozott, hogy csak akkor hajlandó szóba állni Gyimesivel, ha az bocsánatot kér.

 

Gyimesi emlékeztetett, hogy Martin Klus hasonlította a szlovákiai magyar közösséget és Dél-Szlovákiát olyan etnikai feszültségekkel terhelt területekhez, mint Abházia, vagy Ukrajna, ezzel kvázi biztonsági kockázatnak bélyegezve a felvidéki magyarokat. Azt is kiemelte, hogy Klus nem csak idén, de 2019-ben is tett hasonló kijelentéseket.

 

Gyimesi elmondta, hogy az elmúlt tíz évben, az uralkodó felfogás a kisebbségi politikában az volt, hogy szőnyeg alá söpörték a problémákat.

 

 hirdetes_810x300  

A műsorvezető felvetette, hogy a Most-Híd elérte, hogy egy SNS-es kormány idején sem húzták elő a magyarkártyát (ez egyébként nem igaz, lásd a himnusz betiltásának ügyét, vagy a dunaszerdahelyi szurkolókkal szembeni akkori retorikát). Erre reagálva Gyimesi elmondta, hogy ha a magyarkártya elő nem húzása azt jelenti, hogy egy 1945-ből való csehszlovák dekrétumra hivatkozva szlovákiai, osztrák és magyar állampolgároktól vehetik el földjeiket, akkor „az ilyen megbékélésből nem kérünk”.

 

A műsorvezető Gyimesit megpróbálta (az SaS-es retorikát követve) ellenzéki politikával vádolni, amiatt, hogy a szlovákiai magyar közösség másodrendűségét firtatja. Erre reagálva az OĽANO képviselője kijelentette, hogy a szlovákok a magyarokat mint egyéneket elfogadják, de mint nemzeti közösséget nem.

 

„Ezt nagyon jól lehetett látni a kettős állampolgárság vitájában is. A törvény nem engedi, hogy érzelmi, történelmi, nyelvi, családi vagy más kapcsolatok okán felvegyék más ország állampolgárságát. Mert ezeket nem tartják hiteles kötődéseknek, pedig szerintem épp ezek a hiteles kötődések. És ezzel kétfajta állampolgárokra osztották a lakosságot: akiknek lehetővé teszik a kettős állampolgárságot, és akiknek nem”

 

fogalmazott Gyimesi, majd elmondta, hogy emellett továbbra is érvényben van az a törvény, amely a magyarokat háborús bűnösökként kezeli, holott a németekkel és a zsidókkal szemben ezen a téren a szlovák állam már a 90-es évek elején jogi gesztusokat tett. A magyarokkal szemben máig nem.

 

Gyimesi elmondta, hogy a magyarlakta járások az ország legszegényebb régiói közé tartoznak, és ez ellen hosszú ideje nem tett senki semmit, ahogy súlyos a elmaradás az infrastruktúrafejlesztés terén is.

 

A HN műsorvezetője – ahogy az várható volt – azzal érvelt, hogy több mint egy éve az OĽANO van kormányon. Erre Gyimesi elmondta, ”nem nehéz elképzelni, mit mondanának egyes koalíciós partnerek, ha azt mondanánk, hogy változtassuk meg az alkotmány preambulumát”.

 

A Szputnyik V kapcsán kijelentette, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor az orosz vakcinával már május első hetében elkezdhetjük az oltást.

 

Gyimesi hangsúlyozta, hogy az orosz oltóanyagot jónak és biztonságosnak tartja, és a vakcina körüli vitát kizárólag politikai csatározásnak tartja.

 

A műsorvezető ennél a pontnál elég demagóg kijelentéseket tett. Azt állította, hogy például az AstraZenecánál épp a vakcina ellenőrzése és regisztrációja mutatta meg, hogy van kapcsolat a vérrögképződés és az oltóanyag között (a Szputnyik V-t még nem regisztrálta az Európai Gyógyszerügynökség). Ez nem igaz, az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte a vakcinát, majd több millió beoltott személy után érkeztek a sajtóban az első hírek a vérrögképződésről, és ezután még hetekbe telt, hogy az EMA homályos nyilatkozatban elismerje a vakcina „lehetséges kapcsolatát a trombózissal”.

 

Gyimesi erre reagálva azzal érvelt, hogy a The Lancet tudományos lapban megjelent publikáció, amely a Szputnyik V hatékonyságát 92 százalékosra mérte, önmagáért beszél.

 

És elsőként a szlovákiai politikusok közül javította ki a műsorvezetőt, és mondta ki, hogy a Szputnyik V magyarországi engedélyezése nem „tisztán politikai döntés volt”, hiszen minden egyes szállítmányt OMCL-tanúsítvánnyal rendelkező laborokban ellenőriznek.

 

Azt is megerősítette, hogy a szlovák szállítmány ellenőrzésére felkért magyarországi labor nem csak a vakcinát magát, hanem a dokumentációt is ellenőrizni fogja.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 29 olvasónak tetszik ez a cikk.