Nyitókép: reprofoto (Markíza live)

 

Személyeskedésektől sem mentes vita zajlott a Markíza televízió vasárnapi, Testre szabva című műsorában. Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes partnere a korábbi kormányfő, a Smer majd a Hlas politikusa, Peter Pellegrini volt.

 

A műsorban a belpolitikai témák mellett a járványkezelés és a Szputnyik-ügy voltak a fő témák

 

Pellegrini szerint semmi sem indokolja a veszélyhelyzet újbóli meghosszabbítását.

 hirdetes_810x300  

 

„Ez csak annak a jele, hogy a kormány nem volt képes megfelelő járványügyi törvényt előkészíteni”

 

– jelentette ki. Szerinte több ellentmondás is van a jelenlegi intézkedésekben, például, hogy templomba nincs szükség negatív tesztre, ahol másfél órára idegenekkel ül az ember, de ha ugyanaz a nagymama elmegy üzletbe az unokának cipőt venni, oda már kell az antigén teszt, hozta fel példaként az ellenzéki politikus.

 

Pellegrini szerint a 14 napos antigéntesztnek semmi értelme, „ez csak a biznisz lezárását jelenti” – fogalmazott.

 

Veronika Remišová szerint a veszélyhelyzet meghosszabbításának senki sem örül, de a jelenlegi helyzetben még szükséges.  „Kijárási tilalom az összes európai országban érvényben van. Németország, Ausztria, Magyarország is korlátozza az emberek mozgását. Nekem is elegem van már a korlátozásokból, de felelősnek kell maradnunk” – reagált a Za ľudí elnöke.

 

Remišová keményen kiosztotta a Hlas elnökét, aki szerinte kritizál mindent, amit csak lehet, Miközben saját javaslatai közül utólag többről kiderül, hogy értelmetlenek voltak. Példaként az Ivermectint említette, Pellegrini ugyanis azt szerette volna, ha a kormány a lakosságnak ingyenesen küld postán belőle, miközben kiderült, hogy a gyógyszer hatástalan a Covid-19-re.

 

A színész Pellegrini

 

Remišová elmondta, hogy Pellegrini 20 évig a Smer tagja volt, ahol Fico hátán karriert épített, és az összes botrány, korrupciós ügyet csendben tűrte, most pedig mintha mi sem történt volna, megoldásként tetszelek.

 

„Önnel amikor kormányfő volt, Andrej Danko tárgyalni sem volt hajlandó, mert inkább a Smer elnökét, Ficot tartotta partnerének. Önt megilletné a legjobb mellékszereplő színész díja“

 

– vetette oda a Hlas elnökének.

 

Peter Pellegrini és Veronika Remišová a Markíza televízió április 25-i vitaműsorában. Kép: reprofoto (Markíza live)

 

Pellegrini visszaadta a kritikát Remišovának, akit Matovič diákjának nevezett, aki az OĽaNO listavezetője is volt korábban. Remišová azzal védekezett, hogy soha nem volt az OĽaNO tagja, Pellegrini viszont végigasszisztálta a Smer tagjaként az elmúlt évtizedeket.

 

Igor Matovičról

 

Remišová szerint nem helyes, ha a korábbi kormányfő, Igor Matovič belefolyik a külkapcsolatokba, például Magyarország viszonylatában.

 

„Ha nekem egy másik ország mondaná meg, hogy ki vehet részt a találkozónkon, visszafordulnák, és el sem mennék ilyenre. Azt gondolom, hogy a koalícióban mindenkinek megvan a feladata es a munkánkra összpontosítunk. Bízom benne, hogy ami a Szputnyik körül történt, nem fog megismétlődni. Az egészségügyi miniszter, akiben megbízunk, megígérte, hogy az ügyet hamarosan rendezi“

 

– fogalmazott.

 

A műsorban szóba került a Smer és a Hlas által indított, az előrehozott választások kiírását szorgalmazó referendum kérdése is. Pellegrini szerint ez arról szól, hogy akarunk-e vagy sem előrehozott választásokat.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.