Nyitókép: TASR/AP

 

Azoknak az amerikaiaknak, akik mindkét oltást megkapták, szabad lesz az utazás nyáron az Európai Unióba – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

 

Az euroblokk összes tagországa „feltétel nélkül“ fogadni fog mindenkit, aki az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az EU szabályozó hatósága által jóváhagyott vakcinát kapta meg –mondta von der Leyen a The New York Timesnak.

 

 hirdetes_810x300  

„Tudtommal az amerikaiak az EMA által jóváhagyott vakcinákat használják, ami lehetővé teszi nekik a szabad utazást az EU-ba“

 

– mondta az EB elnöke.

 

Az uniós tagországok jelenleg az oltási igazolvány bevezetéséről tárgyalnak, amely az egész eruoblokk területén érvényes lesz. Az Európai Bizottság szerint a COVID-útlevélnek nagy jelentősége lesz a koronavírus elleni harcban, egyúttal lehetővé teszi az uniós polgároknak a koordinált és biztonságos módon történő szabad mozgást.

 

Von der Leyen szerint az EU július végéig elegendő vakcinát biztosít az uniós tagországok felnőtt lakosinak 70%-a számára.

 

„Meggyőződésem, hogy már júliusra elegendő vakcinaadag fog rendelkezésre állni ahhoz, hogy a felnőtt lakosság 70%-át beoltsuk az unióban“

 

– jelentette ki von der Leyen.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.