Nyitókép forrása: infostart.hu

 

Hamarosan komoly aukciós verseny indulhat a MOL Aréna szomszédságában lévő telkekért. A bejelentkezők között ott lehet sejteni Világi Oszkárt is egy olyan cégen keresztül, amelynek ő a végső kedvezményezettje.

 

A SME napilaphoz tartozó, gazdasági témákkal foglalkozó INDEX közölt írást az ügyről. A stadion közvetlen szomszédságában lévő 12 700 négyzetméteres, 835 ezer eurót érő telek jelenleg a Cometa Istriana nevű vállalat birtokában van. A cég manapság nem túl tevékeny, tulajdonosa azonban a hírhedt Raisz-fivérek édesapja, Raisz András. A Raisz-fivéreket gyanúsították egykor a Pápay-klán dunaszerdahelyi lemészárlásával, végül feltehetően 2008-ban meggyilkolták őket. Holttestük 2011-ben került elő.

 

A Cometát 1996-ban alapították, tevékenységi köre elég sokrétű volt, többek között állattenyésztéssel és ipari fémmegmunkálással is foglalkozott. A szóban forgó telekhez 2006-ban jutott hozzá, nem sokkal később azonban a cég nehéz anyagi helyzetbe került. A telket hitelezői zálogjoggal terhelték meg, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tartozások rendezése érdekében elárverezik.

 

 hirdetes_810x300  

A nyilvánosan hozzáférhető információk szerint egy aukció már lezajlott, ám végül nem érvényesítették, mert az eredményét megtámadták. A telek így a mai napig a Cometa birtokában van.

 

Időközben változott azonban a hitelezők köre. A legnagyobb követeléssel rendelkező hitelező jelenleg az ADC Media, amely egy mediális szolgáltatásokat nyújtó dunaszerdahelyi cég. Végső kedvezményezettje a Közigazgatási Szektor Partnernyilvántartása szerint Világi Oszkár.

 

A telek egyébként a városi területrendezési terv értelmében, társadalmi, sport- és kulturális rendezvényeknek adhatna otthont.

 

Adja magát tehát a lehetőség, hogy a Slovnaft elnök-vezérigazgatójaként is ismert Világi megpróbálja kihasználni a zálogjogot a terület megszerzésére. Az INDEX felhívta a figyelmet, hogy egyáltalán nem szokatlan Szlovákiában, hogy a „zálogjoggal biztosított hitelezői követeléssel” tulajdonjogot szerezzenek egy ingatlan felett. A sejtést az is alátámasztja, hogy az ACD Media kezdeményezett tíz év után ismét árverezést.

 

Az ACD Media azonban csak az egyik zálogjoggal rendelkező hitelező, anyagi követelései vannak a Cometa felé a Szociális Biztosítónak, és egy adósságok behajtásával foglalkozó ciprusi vállalatnak, a CEE Collect Fund 1 LTD-nek is.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 12 olvasónak tetszik ez a cikk.