Nyitókép: Körkép.sk

 

Bonyolódik az egyséseg magyar politikai képviselet kialakítása. A Most-Híd és az általa irányított médiumok után immár az MKP felügyelte, vegyespárti politikusokat futtató Ma7 is beleszállt a felvidéki magyarok körében egyre népszerűbb Gyimesi Györgybe.

 

A Körképen elsőként számoltunk be arról, hogy a Szövetségbe igyekvő Most-Híd elnökének tanácsadója, Bugár Béla úgy nyilatkozott, hogy számukra elfogadhatatlan lenne Gyimesi György esetleges szerepvállalása a Szövetségben. A bugári-ukázt a vegyespárt egyik alelnöke is megerősítette a Körképnek adott interjújában.

 

Agócs Attila (Most-Híd) a Körképnek: Gyimesit vétózni fogom a Szövetségben. Világszemlélete nagyon távol áll a miénktől. (Interjú)

 hirdetes_810x300  

 

Agócs Attila kérdésünkre kerek-perec elmondta, hogy a Most-Híd elnöksége egységesen ellenzi Gyimesi György politikáját, és ő maga akár vétózná is annak lehetőségét, hogy a Szövetség színeiben induljon a következő választásokon.

 

Forró: Nincs szó vétóról

 

A Most-Híd bár alig 25 százalékos súllyal bír a majdan felálló Szövetség döntéshozatali szerveiben, ismét jelét adta annak, hogy az egész Szövetség irányítására törekszik. Ugyanazon vegyespárti, megalkuvó politika mentén, mint ami az elmúlt 30 évben csődöt mondott, és amit mára a felvidéki magyarság is elutasít.

 

Forró Krisztiántól háromszor is megkérdeztük, mit gondol a Most-Híd vétójáról Gyimesivel kapcsolatban, de mindháromszor megkerülte a válaszadást. Kép: Körkép.sk (reprofoto)

 

A Körkép.sk így Forró Krisztiántól próbálta megtudni, hogyan viszonyul maga az MKP a jelenleg talán legnépszerűbb felvidéki magyar politikus, Gyimesi György jövőbeni politikai szerepvállalásához a magyar politikai térfélen.

 

„Nehezen tudom elképzelni, hogy közösségünkben mindenki egyformán gondolkodjon. Van egy nagyon fontos dolog, az, hogy magyarok vagyunk. Ez az, ami összeköt bennünket. Ha a közösségünket hitelesen akarjuk képviselni és egységesen akarunk fellépni, akkor ezt tudomásul kell venni, mert csak így tudjuk hitelesen képviselni a közösségünket“

 

– reagált kelletlenül a Körkép.sk kérdésére Forró.

 

Ismételt kérdésünkre, hogy mi a véleménye a Most-Híd által belengetett vétó lehetőségéről Gyimesivel kapcsolatban, Bugár és Agócs világos és egyértelmű szavaival ellentétben azt mondta, hogy „nincs szó vétóról“.

 

„Amennyiben Gyimesi György jelezni fogja, hogy szeretne a Szövetség pártba belépni és itt politizálni, akkor foglalkozni fogunk a kérdéssel“

 

– reagált az MKP elnöke, megkerülve a válaszadást. Forró nem kívánt arra sem válaszolni, hogy ő maga szeretne-e egy választási listán lenni Gyimesivel.

 

Az említett rész a videóban 25.00-tól látható.

 

 

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke a Most-Híd vétójával kapcsolatban kérdésünkre reagálva azt mondta, hogy a Szövetségnek nyitottnak kell lenni mindenki irányába, aki a magyarságért tenni akar és párbeszédre kell törekedni. Korai arról nyilatkozni, hogy ki mit szeretne vétózni ezzel kapcsolatban,

 

Forrásaink szerint Forró Krisztián részéről azután következett be változás Gyimesivel kapcsolatban, és váltak óvatosabbá a nyilatkozatai, hogy hidas irányítással bizonyos körökben felmerült, hogy Gyimesi akár a Szövetség elnöke is lehetne. Maga az érintett, azaz Gyimesi egyértelműen tagadta, hogy ilyen lehetőség egyáltalán felmerült volna. Forrónak, aki a Szövetség elnöke kíván lenni, mindenesetre ezt követően mintha megváltozott volna a hozzáállása Gyimesihez.

 

Bugár ismét megszólalt: Az Összefogás anyagilag lekötelezett Orbánnak, Gyimesi a Szövetségben a hidasok számára elfogadhatatlan

 

Adja magát ezek után a kérdés, hogy a Szövetségbe tömörülő pártok mennyire gondolják komolyan a valódi összefogást és a teljes magyar érdekképviseletet, illetve mennyire csak saját maguk átmentése fontos a számukra.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 28 olvasónak tetszik ez a cikk.