Nyitókép: webnoviny.sk

 

Megnyílnak az iskolák, eltörölték a kötelező tesztelés, néhány szülőnek azonban ennyi sem elég. Továbbra is az zavarja őket, hogy gyerekeiknek kötelező a szájmaszk-viselet a tanítási órákon. Míg a járvány első hulláma alatt az interneten ment a tanácsadás, hogy hogyan lehet megkerülni az erre vonatkozó rendeletet, mára egyesek a bíróságokhoz fordultak.

 

Egyes szülők ugyanis diszkriminációnak tartják a kötelező szájmaszk-viselést és azzal érvelnek, hogy sérül a gyerek képzéshez való joga. Hogy kinek van igaza, annak megállapítására a bíróság az illetékes.

 

Az egyik pozsonyi iskolának küldött nyílt levél szerint Eva Bieliková ügyvéd azt állítja, hogy a gyerekek diszkriminálva vannak, és az iskola nem teszi lehetővé számukra az iskolai kötelezettség teljesítését. Mindezt akkor, ha elutasítják a maszkviselést, melynek következtében nem léphetnek be az iskolába.

 hirdetes_810x300  

 

Egy másik ügyvédnő szerint az egész helyzet azért alakult ki, mert az oktatásügyi minisztérium szerencsétlen módon az iskolákra és azok fenntartóira ruházta át a rendelet betartását.

 

Az erről szóló rendeletet a Közegészségügyi Hivatal élén álló tiszti főorvos adta ki a kormány határozata alapján.

 

Ugyanez a határozat május 3-tól már eltörölte a kötelező tesztet az iskolába való belépés előtt a szülő és a gyerekek számára. A szájmaszk-viselés azonban érvényben maradt, és az iskolaügyi minisztérium sem foglalkozik a kérdéssel.

 

A tárca szerint az egyedüli megoldás a kötelező szájmaszk viselés eltörlésére a bírósági végzés, mely kimondaná, hogy a tiszti főorvos rendelete törvénytelen. Ilyen bírósági végzés azonban egyelőre nem létezik.

 

A témával kapcsolatban a webnoviny.sk cikkében olvashatunk, mely ismerteti a hasonló, külföldi példákat is.

 

Körkép.sk/webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.