Nyitókép: reprofotó/RTVS

 

Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter úgy véli, technikai tévedés történ azzal, hogy a 16-17 éves tinédzsereket is berendelték oltásra, és előnyben részesítették őket az idősekkel és a krónikus betegekkel szemben.

 

„Véleményem szerint technikai tévedés történt, amit azonnal kijavítottak“

 

– vélekedett Budaj az RTVS 5 perc múlva 12 c. politikai vitaműsorában.

 hirdetes_400x285  

 

Budaj szerint az a fontos, hogy a hibát kijavították.

 

„Jelentéktelen hibáról volt szó“

 

– jegyezte meg Budaj arra a kijelentésre reagálva, hogy Igor Matovič felszólítása után is több száz tinédzsert beoltottak.

 

Ján Budaj vitapartnere, Juraj Blanár (Smer-SD) elégtelennek minősítette Budaj válaszát. A parlament smeres alelnöke úgy véli, hogy a tinédzserek berendelése az oltásra megmutatta, hogy az oltási rendszer rosszul van felállítva. Egyúttal azt is megjegyezte, hogy továbbra is Igor Matovič dönt mindenről, hiszen az ő felszólítására állították le a fiatalok oltását.

 

Egyelőre kérdéses, hogy mikor kezdenek el oltani a Szputnyikkal

 

Blanár az orosz Szputnyik V vakcina beszerzésével kapcsolatban úgy vélekedett, inkompetens és nem transzparens módon történt.

 

Budaj elmondása szerint Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter egyelőre nem engedélyezi a vakcinák kiválasztását az oltásra való regisztrációkor. Arra, hogy mikor kezdenek el oltani az orosz vakcinával, pontos választ nem tudott adni.

 

 „Nem szokványos, hogy a beszállító elviszi a saját vakcináit bevizsgáltatni. Jelenleg arra várunk, hogy mit mondanak nekünk az oroszok“

 

– mondta Budaj.

 

A környezetvédelmi miniszter szerint az egészségügyi tárca megbirkózott a járványhelyzettel. Budaj szerint a masszív antigéntesztelésnek köszönhetően sikerült kiszűrni azokat a pozitív személyeket, akik tovább terjesztették volna a fertőzést.

 

Budaj úgy véli, nem probléma, hogy a Heger-kormány programnyilatkozatából hiányzik az a fejezet, amely a járvány következményeinek megoldásával foglalkozik, ugyanis a kormány olyan óvintézkedéseknek az elfogadására fog koncentrálni, amelyek az emberek megsegítését szolgálják.

 

Veszélyhelyzet meghosszabbítása

 

A parlament alelnöke elutasítja a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mint mondta, a Smer nem fogja támogatni. Blanár szerint a kormány arra használja a veszélyhelyzetet, hogy ellenőrzés alatt tartsa az embereket, ugyanis fél a tüntetésektől.

 

Budaj szerint azért van szükség a veszélyhelyzetre, hogy lehetséges legyen korlátozásokat és ellenőrzéseket bevezetni a határokon. A miniszter bízik abban, hogy a járványügyi helyzet olyan mértékben jóra fordul, hogy nem lesz szükség a veszélyhelyzet további meghosszabbítására.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!