Nyitókép forrása: tvnoviny.sk

 

Május 17-től, hétfőtől Szlovákia ismét Csehország fokozottan kockázatos, vörös országlistájára kerül – közölte a szlovák külügyminisztérium. Május 10-től eddig a közepesen kockázatos (narancs) listán szerepeltünk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szlovák állampolgárok Csehországba csak 24 óránál nem régebbi negatív antigénteszt vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt felmutatása ellenében utazhatnak be. Ezen kívül ki kell tölteni a beutazási űrlapot is, és még itthonról meg kell küldeni az illetékes kerületi higiéniai hivatalnak, illetve az űrlap kitöltéséről kapott igazolást szintén kérhetik a hatóságok a határátkelőknél.

 

Csehországba érkezve kötelező izolációba kell vonulnia, amit egy újabb negatív PCR-teszt esetén lehet megszakítani. Az érkezéstől számított 14 napon belül a lakhelyen kívül mindenhol kötelező a maszk viselése, kültéren is.

 

Csehország május 15-étől kiszélesíti azok körét, akik kivételt kapnak a karantén alól, amennyiben beoltott személynek számítanak. A kivétel érvényes a szlovákiai, német, osztrák, lengyel, magyar és szlovén állampolgárokra. Amennyiben ezek az állampolgárok rendelkeznek oltási igazolással, az első adag oltás után 22 nappal korlátozások nélkül beutazhatnak Csehországba a közepes vagy fokozott kockázati kategóriába sorolt országokból is.

 

 hirdetes_400x285  

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.