Nyitókép: SITA/Úrad vlády SR

 

Amikor a Za ľudí nem merült ki a viszálykodásokba és a pozíciókért folytatott harcokba, nőtt a támogatottsága. A rendkívüli pártkongresszus összehívására irányuló javaslat – amelyen új pártvezetőséget választanának – a vezetőség elé nem lett beterjesztve – jelentette ki Veronika Remišová, a Za ľudí pártelnöke.

 

Elmondása szerint kapott egy üzenetet, amely szerint erős médianyomásnak lesz kitéve, ha nem mond le.

 

 hirdetes_810x300  

Juraj Šeliga, a párt alelnöke úgy véli, a problémákat a párton belül kell megoldaniuk. Véleménye szerint a konfliktusok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a felmérésekben alacsonyak a pártpreferenciáik, és a parlamenten kívülre mérik a Za ľudít.

 

Szakad a Za ľudí? Kolíková és szövetségesei lecserélnék a pártelnököt

 

Két csoport a párt vezetőségében

 

„Kaptam egy üzenetet, amely szerint erős médianyomásnak leszek kitéve, ha nem mondok le. Ezt inkorrektnek tartom, mert a problémákat a párton belül kell megbeszélni“

 

– jegyezte meg Remišová, aki úgy véli, a pártvezetőségen belül két csoport alakult ki. Az egyik csoport a polgárok problémáit próbálja megoldani, míg a másik csoport a saját ambícióival és pozícióival foglalkozik.

 

Remišová szerint a pártban a kormányválság óta alakult ki komolyabb probléma, amikor Mária Kolíková igazságügyi miniszter körül kialakult egy olyan csoport, amelynek a kormány bukása és az előrehozott választás is elfogadható volt

 

„Azóta a párt vezetőségének néhány tagja teljesen ellenem fordult, és a szememre hányják a kormányválság idején folytatott kommunikációmat. Azt a kommunikációt, amelynek köszönhetően a párt összes követelését elértük“

 

– érvelt Remišová.

 

Jozef Majchrák: Eljött Mária Kolíková ideje

 

Állandó viszálykodás

 

A pártelnök azonban továbbra is érzi a párttagok és a vezetőség támogatását. Elmondása szerint a pártot Szlovákia korrupciótól való megtisztításával összhangban próbálta meg irányítani, ezenkívül szerette volna visszaadni az emberek jogállamba vetett bizalmát.

 

Megjegyezte, amikor dolgoztak és nem a viszályokkal foglalkoztak, akkor a preferenciáik is nőttek.

 

 „Ezt a felmérések is bizonyítják. Amennyiben teret kapok a nyugodt munkára, a Za ľudí újra be fog kerülni a parlamentbe“

 

– zárta le Remišová.

 

Šeliga: A problémát meg kell oldanunk és kész

 

Juraj Šeliga szerint a nyilvános üzengetés kontraproduktív. Kiemelte, rajtuk áll, hogy a párton belül megbeszéljék a dolgokat és kimondják, miként is akarják folytatni a jövőben.

 

 „Azért vagyunk négy százalékon, mert valaki folyton belső problémákat old, legyen az koalíciós vagy pártbéli. Én azért kezdtem el politizálni, hogy teljesítsem a programunkat és nem azért, hogy körbe-körbe azt oldjam, hogy kinek hol kellene lennie, és kinek éppen kivel van konfliktusa“

 

– jelentette ki Šeliga.

 

HNonline.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.