Nyitókép: archív

 

Együtt bizniszelt Počiatekkal és Bödörrel, a Most-Híd színeiben futott be politikai karriert. A Szövetségbe igyekvő vegyespárt elnökének, Solymos Lászlónak pozsonyi pártkollégáját lekapcsolta a NAKA.

 

Solymos László és Gál Gábor után ismét a Most-Híd egyik politikusa került a NAKA célkeresztjébe. Mi több, a Most-Híd jelenlegi elnökének párttársa, Horváth Attila immár előzetes letartóztatásban ül.

 

Horváth Attila (Most-Híd) mint városi és városrészi képviselő-jelölt. Kép forrása: archív

 

 hirdetes_810x300  

A vád: vesztegetés

 

Bár ügyvédje, Adrián Kucek szerint Horváth Attila tagadja a vádakat, a vegyespárt politikusa igencsak exkluzív, többrendbeli törvénytelenségekkel vádolt társaságba került.

 

Horváth Attila (Most-Híd) mint városi és városrészi képviselő-jelölt. Kép forrása: rtvs.sk

 

Horváthot ugyanis hat további személlyel együtt kapcsolták le, akik a rendőrség szerint bűnszervezetként tevékenykedtek a Szlovák Földalapnál.

 

Korrupció és gyanús restitúció vádjával Martin Kvietik oligarcha mellett a földalap korábbi vezetője, vesztegetés vádjával pedig a Most-Híd egykori fővárosi, illetve Pozsony Rózsavölgy városrészének helyi politikusa, Horváth Attila is lakat alatt van.

 

De kicsoda Horváth Attila valójában?

 

A Pozsonyban aktív regionális politikus a kétezres évek elején bukkant fel az akkor még egységes magyar párt háza tájékán. Az akkoriban még az MKP színeiben politizáló Solymos László képviselte érában jelent meg a fővárosi struktúrában, az igazi politikai karriere azonban a Most-Híd megalakulását követően indulhatott be.

 

Bugárék pártjának színeiben volt fővárosi és városrészi képviselő, illetve a rózsavölgyi Közhasznú Szolgáltatások Üzemének vezetője is.

 

Horváth Attila (Most-Híd) a Miletič utcai piacon. Kép: dnes24.sk

 

A NAKA razziája óta azonban érdekes módon minden fotó, szórólap, Horváth Attila most-hidas kötődését bizonyító fénykép eltűnt az internetről.

 

Horváth Attila neve mellett több érdekes céget is találunk a jegyzékben. Köztük a Harley Davidson Bratislava, vagy az Aligátor Pubét. Érdekesség, hogy mindkettő esetében a korábbi Smeres pénzügyminiszter, Ján Počiatek neve is felbukkan, akivel Horváth együtt vállalkozott.

 

A Harley Davidson pub kapcsán Horváth ellen évekkel ezelőtt feljelentést is tettek. A kocsmába csendháborítás miatt kilátogató televíziós stábot ugyanis Horváth megfenyegette, majd mozgásukban korlátozta a rendőrség kiérkezéséig. Minderről, ahogy Horváth az életük tönkretételével és politikai kapcsolatainak felhasználásával fenyegeti a sajtó munkatársait, hangfelvétel is készült.

 

„Poklot csinálok az életükből“

 

– fenyegetőzött Horváth a nagy zaj miatt aludni nem tudó szomszédok kérésére kijött tévéstáb tagjainak.

 

 

Az ott elhangzottakat később Horváth viccelésnek nevezte. A fogva tartott televíziós stábnak ez mindenesetre nem tűnt annak, és feljelentést tettek Horváth ellen. Az eset 2015 októberében történt.

 

A hat társával együtt a napokban letartóztatott Most-Híd politikus sajtóhírek szerint a Smer oligarchájával, Norbert Bödörrel is kapcsolatban állt, aki számára restitúciós ügyeket intézett a Magas-Tátra alatt. Huncovce községben földügyletekben, ingatlanbefektetésben vett részt. A SME cikke szerint 24,5 millió euró értékben terveztek luxus faházakat építeni pazar kilátással a Tátra csúcsaira.

 

A tervezett luxusbefektetés. Kép forrása: index.sme.sk

 

Az Aliancia-Szövetségbe igyekvő Most-Híd így immár sokadik politikusával bizonyítja, hogy igencsak nehéz lesz megszerezniük a választók bizalmát. Horváth pártbeli főnöke, Solymos László az előzetes politikai egyezség szerint a Szövetség Országos Tanácsát vezetheti.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 28 olvasónak tetszik ez a cikk.