Nyitókép: SITA/AP

 

A terhesség 12. hete után ajánlott a koronavírus elleni oltás – jelentette ki Alexandra Krištúfková, a Szlovák Szülész-Nőgyógyász Társaság bizottsági tagja.

 

A szakember szerint a koronavírus elleni vakcina inaktivált, élettelen vakcina ezért a terhesség és a gyermekágy idején is biztonságos.

 

 hirdetes_810x300  

„A Szlovákiában jelenleg használt összes vakcina élettelen, ezért nem tartoznak a terhesség idején ellenjavallt vakcinák közé. A terhesség idején egyik vakcinát sem részesül előnyben, a beadásakor a várandós nők életkorát és a konkrét vakcina életkori korlátozását kell figyelmebe venni“

 

– hangsúlyozta Krištúfková.

 

Az orvosnő azt is hozzátette, az állatokon végzett eddigi kísérletek semmilyen jelét nem mutatták annak, hogy az oltás káros hatással lenne a magzatra vagy magára a termékenységre.

 

„A megjelent tudományos publikációk és a nagy, nemzetközi szülész-nőgyógyász társaságok ajánlásai alapján javasoljuk a várandós és a szoptatós anyák koronavírus ellen történő beoltását“

 

– tájékoztatott Krištúfková.

 

A szakember szerint a várandós nőknél ugyanolyan hatékony és biztonságos az oltás, mint azoknál a nőknél, akik nem várnak gyereket.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!