Nyitókép: SME/Marko Erd

 

A Za ľudíban továbbra is folytatódnak a tárgyalások. A pártnak sokat árt, ha a konfliktusok a nyilvánosság előtt zajlanak – jelentette ki Veronika Remišová, a Za ľudí pártelnöke. A pártban kialakult helyezet miatt szeretne találkozni Andrej Kiskával, a Za ľudí alapítójával.

 

Remišová a párt elnökségi ülésén azt tanácsolta, hogy a párt egyezzen meg olyan párelnökjelöltben, aki megőrizné Kiska központi üzenetét.

 

 hirdetes_810x300  

„Ezt az egyezséget a Mária Kolíková körül kialakult csoport elutasította“

 

– mondta Remišová.

 

Remišová szerint egy pártnak nem úgy kellene működnie, hogy ha valakinek pártelnöki ambíciója támad, akkor rögtön rendkívüli pártkongresszust kell összehívni.

 

„Mi nem az ügyes kezek köre vagyunk, hogy rögtön pártelnököt cseréljünk, ha valaki valakivel összeveszik“

 

– közölte a jelenlegi pártelnök. Elmondása szerint a politikai párt azért van, hogy teljesítse az embereknek tett ígéretét. Remišová egy olyan alternatívával is előhozakodott, amely a személyes ambícióknak az ország érdekeinek való alárendelését tartalmazta, de ezt az alternatívát is elutasították.

 

Viták a pártban

 

Remišová szerint mindenkinek, aki belső vitát vált ki, magába kellene szállnia. A viszálykodás nemcsak a pártnak, de a párttagoknak is árt. Ezzel kapcsolatban rámutatott a választási preferenciák folyamatos csökkenésére.

 

„Februárban visszatértünk ahhoz az eredményhez, amellyel tavaly bekerültünk a parlamentbe, ami azt jelenti, hogy csaknem hat százalékon voltunk. A viták után ismét három százalékra zuhantunk vissza“

 

– konstatálta Remišová.

 

A Za ľudí több tagja élükön Mária Kolíková igazságügyi miniszterrel múlt héten egy rendkívüli pártkongresszus összehívását sürgette, ahol új pártvezetőséget szeretnének választani. Szerintük Remišová nem megfelelő módon vezeti a pártot és elvesztette a bizalmukat.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!