Nyitókép: reprofoto

 

A kormánytagok közül Vladimír Lengvarský egészségügyi minisztert tartják a legmegbízhatóbbnak a szlovákiai polgárok. Legalábbis ez derült ki a Focus ügynökség felméréséből, melyet a Markíza televízió Na telo elnevezésű politikai vitaműsorában mutattak be vasárnap.

 

Az 1008 fő megkérdezésével, május 11. és 19. között készített felmérés szerint míg szinte az összes kormánytag iránti bizalom mértéke stagnál vagy csökken, egyedül Eduard Heger kormányfő tudott javítani az elmúlt időszakhoz képest.

 

Lengvarskýban jelenleg a megkérdezettek 36,5 százaléka bízik, a második helyen Richard Sulík (SaS) áll 35,6 százalékkal. Sulík jócskán visszaesett októbertől, mikor még 47 százaléknyi bizalmat tudhatott magáénak az akkor felmérés szerint. Az SaS elnökét párttársa, Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter követi 32,9 százalékkal.

 

 hirdetes_810x300  

A lista másik végén Igor Matovič korábbi kormányfő, jelenlegi pénzügyminiszter áll, miután a megkérdezettek 87,4 százaléka nem bízik benne. A második legkevésbé megbízhatónak tartott kormánytag Veronika Remišová (Za ľudí), benne a megkérdezettek 75,9 százaléka nem bízik meg. A harmadik helyen az OLaNO védelmi minisztere, Jaroslav Naď áll – benne 71,2 százaléknyian nem bíznak.

 

A Focus ügynökség adatai alapján, grafikon: Körkép.sk

 

tvnoviny.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.