Nyitókép forrása: pxhere.com

 

Az állam a közrend és a biztonságvédelem jegyében ellenőrizni akarja a külföldi beruházásokat. Az erről szóló, a Belügyminisztérium műhelyéből származó törvény már tárcaközi egyeztetésen van.

 

A törvényt a belügy azzal indokolja, hogy a globális gazdasági körülmények és az uniós gazdasági tér átjárhatósága miatt, bár kétségkívül pozitív hozadékokkal rendelkezik, szükség van az esetleges negatív hatások feltérképezésére is, főleg a közbiztonság és a közrend vonatkozásában.

 

A törvény nem csak azt tenné lehetővé, hogy a nyomozóhatóságok megelőzzék biztonsági kockázatokat, például azzal, hogy megtilthatják az adott külföldi beruházás megvalósulását. Elsősorban a kulcsfontosságú, úgynevezett kritikus ágazatokat érintené a szabályozás, ezek közé tartozik például a honvédelem, biotechnológia, kritikus infrastruktúra, de akár a sajtó is. Ezek esetében a hatóságok jóváhagyása nélkül semmilyen külföldi beruházás nem valósulhat meg.

 

 hirdetes_810x300  

A belügy azt állítja, hogy a törvény megalkotásánál különös figyelmet fordítottak a külföldi beruházók jogbiztonságának és a diszkrimináció-mentes környezet szavatolására.

 

A törvénytervezet a gazdasági minisztérium kezébe adná a beruházások ellenőrzési jogát, a belügyminisztérium, a védelmi, illetve a külügyi tárca csak konzultánsként szerepel. Egy állandó szakértői csoportot is felállítanak az adott külföldi beruházás megvalósíthatóságát megvizsgálandó. Ez a testület ítéli meg, hogy az adott beruházás negatív hatással bír, veszélyezteti vagy sérti-e a közrendet Szlovákiában, illetve az Európai Unióban.

 

webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!