Nyitókép: Pixabay

 

A foglalkoztatottság az idei év első negyedében 4,8 százalékkal csökkent – tájékoztatott a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala. A foglalkoztatás csökkenése a szlovák gazdaság legtöbb szektorát érintette.

 

A foglalkoztatottsági ráta, kifejezve a munkavállalók arányát a teljes népességben, éves szinten 2,8 százalékponttal, 73 százalékra csökkent.

 

A 19 megfigyelt szektorból 12 ágazatban érződött a járvány negatív hatása munkahelyvesztés formájában. A szigorított intézkedések jelentős hatással voltak a szolgáltatásokban történő foglalkoztatottság csökkenésére, amely a teljes foglalkoztatás több mint 60 százalékát tette ki.

 hirdetes_810x300  

 

A legnagyobb negatív hatást a szállás- és vendéglátós szolgáltatások érezték, ahol a foglalkoztatottak száma csaknem egyharmadával (32,2 százalékponttal), a művészeti, a szórakoztató és a rekreációs szektorban 27 százalékkal, az egyéb tevékenységekben pedig 25,4 százalékkal csökkent.

 

A foglalkoztatottak száma ellenben a villamosenergia és gázellátás, ingatlanügyletek, valamint az információ és a kommunikáció terén is növekedett.

 

A foglalkoztatási ráta szintén évről évre minden régióban csökken. A legalacsonyabb foglalkoztatottság a keleti regiókat érinti, az eperjesi régióban ez a szám 67,4 százalék, a kassaiban 66,3 százalék.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!