Nyitókép: TASR

 

A Smer-SD ellenzéki párt négynapos munkahét bevezetését javasolja, amennyiben a szakszervezetek és a munkáltatók meg tudnak egyezni ebben. A munkahét lerövidítését a párt a Munka törvénykönyve módosításának keretén belül javasolja olyan munkahelyek esetében, ahol erre lehetőség nyílik. A hírt Robert Fico pártelnök közölte eperjesi sajtótájékoztatóján.

 

Fico szerint a szakszervezetek már megnyitották ezt a témát, a kezdeményezésünknek pedig nagy visszhangja van az emberek körében.

 

 hirdetes_810x300  

A pártelnök szerint az emberek talán hajlandóak lennének a négy munkanapon keresztül egy órával többet dolgozni.

 

„Amennyiben a péntek szabadnap lenne, akkor az emberek összességében így is kevesebbet dolgoznának, mint most az öt munkanap alatt”

 

– jegyezte meg.

 

Állítása szerint ez a változás nem lenne hatással a munkatermelékenységre, mivel az első négy nap a legproduktívabb. Fico elmondása szerint a hosszú hétvégék pozitív hatással lennének az idegenforgalomra, és javítanák a családi élet minőségét is.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!