Nyitókép: Michal Svítok/TASR

 

A népszámlálás elektronikus és asszisztált formája során 5,22 millió ember csatlakozott a népszámláláshoz. Ez a becsült népesség mintegy 92,7 százaléka – tájékoztattak a Szlovák Statisztikai Hivatal (SO) képviselői.

 

Az online népszámlálás keretén belül 4,84 millió állampolgár került megszámlálásra. Ehhez adódik az asszisztált népszámlálás részeként május 3. és június 13. között regisztrált 376 000 fő.

 

„Számunkra ezek a számok sikeresek, köszönöm mindenkinek, aki részt vett a népszámlálásban.”

 

 hirdetes_400x285  

– mondta Alexander Ballek, a Statisztikai Hivatal elnöke.

 

A Statisztikai Hivatal Társadalmi Statisztikai és Demográfiai Osztályának főigazgatója, Ľudmila Ivančíková arról tájékoztatott, hogy a legtöbben Zsolna megyében csatlakoztak (94,6 százalék), de  Besztercebánya és Eperjes megye is jól teljesített – mindkettő egyformán 94 százalékot ért el. A sereghajtó szerepét Pozsony megye birtokolja, itt a megszámolt lakosság aránya 90 százalékpont alatt maradt.

 

Habár az adatgyűjtés még mindig nem fejeződött be véglegesen, a 2021-es év végéig elérhetővé fognak válni a megszerzett demográfiai, társadalmi és kulturális-társadalmi információkat tartalmazó első elemzések a scitania.sk oldalon.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!