Anna, Anikó
  • HUF: 360.01
  • USD: 1.18
  • 22 °C
  • 33 °C
Belföld

Újabb távozó az MKP-ból: A 12 év után leköszönt járási elnök nyílt levélben vallott a párton belüli állapotokról

Balík László (MKP) saját kilépését követően interjút adott a Körképnek, melyet a hét folyamán ismertetünk.

Nyitókép: Fb (MKP Nagykürtösi járási oldala)

 

Miközben az előző maffiakormánnyal kollaborált Most-Híd, valamint az MKP, Összefogás hármas az Aliancia-Szövetséget építi, sorra lépnek ki az MKP-ból a párt legstabilabb, hosszú évtizedek óta aktív, saját régiójukban megbecsült tagjai. Épp azok, akik helyi szinten az MKP hitelességét szavatolták, vízfelszín felett tartva a Magyar Közösség Pártját a legnehezebb időkben is.

 

Balík László, az MKP Nagykürtösi járási szervezetének napokban leköszönt elnöke az eddig legmagasabban jegyzett párttag, aki úgy döntött, távozik az MKP-ból. A saját járását 12 év óta vezető, köztiszteletben álló orvos döntésének okait szabad emberként nyílt levélben fogalmazta meg. Íme:

 

MKP – Központi Iroda
811 05 Bratislava
Čajakova 8

 

Tárgy: Kilépési nyilatkozat

 

Alulírott Balík László, a Magyar Közösség Pártja Nagykürtösi helyi szervezetének tagja és 2009-től 2021-ig a párt járási elnöke az MKP Alapszabálya értelmében a mai napon, 2021. június 14-én párttagságomat, saját elhatározásomból, megszüntetem.

 

Ezen elhatározásomnak három fö oka van, éspedig a következők:

 

Döntésemet egyebek mellett egyrészt azzal indokolom, hogy az MKP sikertelenül látja el a szlovákiai magyarság érdekképviseletét, sok esetben olyan témákról folynak a tárgyalások, amelyek a polgárok életét nem befolyásolják. Kevés a szakmai javaslat az egészségügyi, szociális, gazdasági, környezetvédelmi stb. területeken, amelyek pozitivan hathatnának Szlovákia magyarlakta régióira és lakosságára. Továbbá vannak komolyabb kifogásaim a MKP egységesülési lépéseihez és az Aliancia-Szövetség létrehozásához. A fentiekben jelzetteknek többször is hangot adtam a járási elnökségi üléseken.
Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember és mosolygó emberek

 

Döntésemhez nagyban hozzájárult az is, hogy a napokban megtartott járási konferenciánkon az egyes tisztségekbe történő választásokon immár leköszönő járási elnökként vélhetően bosszúból méltatlanul kevés támogatást kaptam, ami elképzelhető, hogy egyfajta lobbizás és „összeesküvés“ eredménye személyem kiszorítására irányulva.

 

Mégpedig azért, mert elnökként a járási testületben egyrészt bírálóan szóltam egyes elnökségi tagok tevékenységéről a járási elnökségben vagy a helyi szervezetben.

 

Sokszor kritikusan reagáltam némelyik járási elnökségi tag nem objektív, gyalázó jellemzéseire a közösségi oldalakon , sok esetben kormánypárti politukusokkal szemben is. Többször a puszta célok és az önös érdekek kerültek előtérbe. Ha egy alulról épitkező pártban a véleménykülönbségek miatt valaki hátrányba szorul, akkor nem látom értelmét az MKP- ban való maradásomnak. Önkritika gyakorlása helyett a kritikus hangokat megfogalmazók ellehetetlenítése zajlik, ami a párt gyöngülését eredményezi.

 

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy
Balík László leköszönt járási elnök. Kép: Fb

 

Az utolsó ok, amiért ez a döntésem megszületett az, hogy a tisztújító járési konferencián az Alapszabály értelmében nem titkos szavazással történt a járási elnökség tagjainak megválasztása. Viszont mind a járási elnök , mind az OT tagok és a kongresszusi köldöttek megválasztása titkos szavazással ment végbe, vagyis a küldöttek a kézhez kapott szavazólapot a szavazófülkében töltötték ki és utána bedobták a szavazóurnába.

 

Ugyanakkor a járási elnökségi tagok megválasztásakor a küldöttek az ülőhelyükön kapták meg és töltötték ki a szavazólapjukat. Ezt az észrevételemet azonnal jeleztem a mandátum és szavazatszámláló bizottság elnökének.

 

Nagykürtös, 2021. június 14 MUDr.Balik László

 

Megküldve: Magyar Közösség Pártja Nagykürtösi Alapszervezet
A levél teljes, a fentiekkel megegyező terjedelemben ITT olvasható.

 

Balík László (MKP) kilépését követően interjút adott a Körképnek, melyet a hét folyamán ismertetünk.

 

A közelmúltban egyébként több tag jelezte kilépését az MKP-ból. Erről az MKP és a Most-Híd által irányított pártsajtó elhallgatásával ellentétben ITT és ITT számoltunk be bővebben.

 

Az MKP közben afféle propagandaként felettébb gyanús Focus-felméréssel próbálja leplezni a valóságot tagjai saját körében a szombati Országos Tanács ülése előtt, melyen a pártfúzió és az MKP megszüntetése is terítékre kerül.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 24 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket